Afrikai superfood – a teff

Póta Szilvia
Ősgabona, számunkra mégis új. Gluténmentes, fehérjében, és ásványi anyagokban igencsak gazdag. Állítólag közkedvelt kincs a futók körében, akik előszeretettel fogyasztják versenyek előtt. Hogy mi az? Hát a teff!

Amikor Laura Ingalls, lelkes bostoni futó egy vérvizsgálatot követően rájött, hogy vashiányos, ahelyett, hogy a gyógyszeres szekrénykéhez fordult volna, a konyhában kereste a megoldást és elkezdett a teff-el kísérletezni.

Teff, mint a futók titka

És, hogy mi a teff? Egy Etiópiából származó gabonafajta, mely méretét tekintve körülbelül egy mákszemnek felel meg, és ásványi anyagokban, illetve fehérjében gazdag kincsként tartják számon. A fent említett Ms. Ingalls akkor fedezte fel leginkább „varázserejét”, mikor elkezdett sütni-főzni vele. Mára annyira bevált számára a különleges alapanyag, hogy ha teheti, minden verseny előtt ezt fogyasztja. Állítása szerint a teff olyan, mint a futók számára kifejlesztett szuperétel, tökéletes a versenyek előtti étkezéshez. Magas vastartalommal bír, és teljes kiőrlésű tulajdonságának köszönhetően lassan, egyenletesen és tartósan emeli meg az energiaszintet, ami pontosan azt nyújtja, amire a távfutónak szüksége van.

Persze nem Ingalls fedezte fel elsőként a teff-ben rejlő csodaerőt. A legendás etióp távfutó, olimpiai aranyérmes, világrekorder Haile Gebrselassie az etióp futók sikerének titkaként emlegette ezt a superfood-ot.

Az állóképességi sportolók egyébként leginkább magas ásványi anyag tartalma miatt kedvelik ezt a gabonafélét. De nem csak ők rajonganak a teffért. Azok számára, akik gluténérzékenyek, a teff tökéletes alternatíva lehet a búza helyettesítésére. Ami pedig az egészségtudatos vásárlókat illeti, ők első sorban azért választják a teffet, mert értékes tápanyagokban és rostokban gazdag. Népszerűsége az ősgabonák iránt mutatott egyre növekvő rajongásnak is köszönhető, így a teff is csatlakozott az olyan trendi alapanyagok sorába, mint a quinoa, a tönköly, amaránt vagy a köles.

És, hogy még mitől olyan különleges?

A gabonaszem méretét tekintve a világon a legkisebb, ennek ellenére a többi gabonához hasonlóan bővelkedik B-vitaminokban, kiemelkedő kalcium és vas tartalma. Kereskedelmi forgalomban liszt, pehely és natúr formájában kapható, felhasználhatósága sokrétű. Lisztjéből készíthetünk kevert tésztákat, palacsintát, piskótát, de vékony, lapos kenyérlepényeket is, azonban célszerű más gluténmentes lisztekkel, lisztkeverékekkel vegyíteni a megfelelő állag eléréséhez, főleg ha kenyér vagy péksütemény receptjébe illesztenénk. Jól alkalmazható levesek, mártások, főzelékek sűrítő anyagaként is. Pehelyként reggeli kásákba, gyümölcsökkel, főtt formában köretként, zöldségekkel vegyítve főétkezés részeként színesítheti táplálkozásunkat.

Étrendbe illesztésének, rendszeres fogyasztásának táplálkozás-élettani előnyei közé tartozik:

  • hogy alacsony glikémiás index besorolásának köszönhetően ideális lehet inzulinrezisztensek, cukorbetegek számára,
  • rosttartalma hozzájárul a napi rostbevitelhez, segíti az emésztőrendszer működését és a bélflóra optimális összetételét,
  • kalciumtartalma a gabonák között a legmagasabb, 100 gramm teff 180 mg kalciumot tartalmaz.

A nagy teff teszt

A teff-re a Tibidabo Gluténmentes Pékség hívta fel figyelmünket, melynek kínálatában nemrég jelent meg az Africana névre keresztelt termékcsalád. Ez utóbbiak nem csak gluténmentesek, de egyúttal tejet, illetve mesterséges adalékanyagot sem tartalmaznak.

Nagy örömünkre a zsemlét és a szeletelt kenyeret is volt alkalmunk letesztelni egy-egy isteni szendvics képében. Mi ezúttal növényi vajból, madársalátából, paradicsomból, uborkából, és chili pehelyből állítottuk össze a mennyei mannát, de természetesen számos más variációban is felhasználhatóak ezek a termékek.

A Tibidabo teff termékei enyhén édeskés, diós ízzel rendelkeznek, emellett erősen érezhető bennük a tápanyagban, rostokban dús összetétel. Nekünk alapvetően nagyon bejött ez az ízvilág, tökéletesen hozta a teljes kiőrlésű, barna kenyerek jellemzőit, de a hagyományos fajtákkal ellentétben plusz csavart és fűszerezést kapott.  És bár első ránézésre a termékek kicsinek vagy éppen kevésnek tűnnek, valójában rendkívül laktatóak. Egy jól megpakolt, apró zsemlével én pl. tökéletesen jól laktam reggelire.

Összességében mi nagy rajongói lettünk a teffnek, és biztosan kísérletezünk majd még vele más formában is. Mindegy, hogy gluténérzékenységgel rendelkeztek, vagy csak szeretnétek tudatosan táplálkozni, mindenképpen érdemes vele egy próbát tennetek!

Minden bejegyzés a szerző saját független véleménye és értékelése, a Tesztevőket jogi felelősség nem terheli.
LÉGY EGY PROFI CSAPAT TAGJA,

JELENTKEZZ
TE IS TESZTEVŐNEK!

Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.

Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?

Tesztevők Jelentkezz Kép

Tedd meg az első lépést

A fiatal, lendületes titánok, akik mindent felkutatnak, hogy senkinek se kelljen a legelejéről kezdeni. Csapatunk csak az ételek iránt érzett rajongásával kapcsolódik bármely helyhez, termékhez, így biztos lehetsz, hogy mindenkit pártatlanul ítélünk meg és alaposan “átrágjuk” magunkat a részleteken.

Fontos szempont a kiválasztásnál, hogy képes legyél olvasmányosan megfogalmazni a tapasztalatot és készíteni egy szép képet a poszthoz. Csak ne feledd: előbb a fotó, aztán az élmény, végül az írás! Legalábbis szerintünk így jön ki a legszebb eredmény. :)

Ha írsz nekünk, meg fogunk kérni egy próba tesztre. Célunk, hogy a beérkezett anyaggal előszűrjük, hogy kivel szeretnénk hosszútávon együtt dolgozni. Nincsen nehéz dolgod, mert egyrészt vajszívünk van, másrészt ha amúgy is szeretsz kipróbálni/bemutatni helyeket, 1-2 nap alatt elkészülhet a mű. Ne aggódj, nem fogjuk a beleegyezésed nélkül felhasználni az írást, ha beleszeretünk, úgyis átadjuk neked a lehetőséget.

Közösségünk fontos teszt szempontjai közé tartozik a kiszolgálás/kiszállítás gyorsasága, személyzet kedvessége, tálalás, ízélmény és az ár-érték arány. Kérünk jelöld meg, hogy az étel milyen csoportba tartozik (laktózmentes, vegetáriánus, gluténmentes, stb.) és ne feledd el megadni a hely és a kipróbált étel nevét sem.

Őszintén és nyíltan kommunikálunk olvasóink felé tehát ne tartsd magadban a véleményed!

    * Kötelezően kitöltendő mező
    Thank you image

    Köszönjük az üzenetedet!

    Kollégáink 24 órán belül felveszik Veled a megadott elérhetőségeid egyikén a kapcsolatot. Addig is nézz szét új tesztjeink között.

    Newsletter icon

    HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

    Szeretnéd, ha mostantól csupán annyi dolgod lenne, hogy megnyisd otthon hírlevelünket és gyorsan átfusd az újdonságokat?

    Mi ígérjük, hogy csakis ínycsiklandozó egészséges eledelekkel és tippekkel zargatunk, hogy szélesítsd a repetoárt házhoz rendeléskor, baráti összejövetelekhez és amikor SOS kellene valami finom falat.

    Nagyon örülnénk, ha hasznos tanácsaink eljutnának minél több egészséges életmód iránt elkötelezett emberhez.

    Feltételek *