Nyilván nem vagyunk profik, de kreatívak viszont teljes mértékkel, és ha az embernek meg vannak hozzá az eszközei, amit persze nem kell túlgondolni, akkor már helyben is vagyunk.

Szóval az eszköz ami kell nekünk mindenképp az a bambusz Sushi tekerő, ami gyakorlatilag olyan mint egy tányéralátét. Ezt érdemes bevonni magunknak folpack fóliával, mert könnyebb lesz vele dolgozni, és persze ne felejtkezzünk meg az evőpálcikákról.

A hozzávalók terén igazából részünkről csak két fix dolog van, aztán pedig már csak ízlés kérdése a dolog.

Hozzávalók (ahogy mi készítettük)

  • Rizsecet 3ek+2tk cukor+1kk só kb. 250g rizshez
  • Panko morzsa
  • Wasabi – ha por alapú, keverjük be kevés vízzel, hogy kis golyót kapjunk
  • Pácolt rózsaszín gyömbér
  • Rizs – a mennyiség abszolút rajtunk múlik, nekünk bőven maradt még, pedig volt vagy 10 tekercsünk, és fontos, hogy itt inkább ragacsosabb legyen, mert pergő szemű rizzsel nehéz dolgozni
  • Nori alga – ebből elég egy csomag, mert készítéskor félbetéptük, hiszen nem óriás tekercseket akartunk
  • Lazac – fagyasszuk le 24 órára, hogy elpusztuljanak az esetleges élősködők –  vékony csíkokra vágva –  boltokban lehet kapni tökéleteset vákuum csomagolva, akár füstöltet akár simát szeretnénk
  • Tojás – ezt mi gyakorlatilag rántotta formájában használtuk fel, annyi különbséggel, hogy palacsinta szerű végeredményre van szükségünk, amit aztán majd felcsíkozhatunk, tehát csak öntsük bele, hagyjuk, hogy átsüljön, de ne kutyuljuk össze a végén, majd öntsük egy tányérra
  • Sárgarépa – nyersen, vékony csíkokra vágva
  • Avokádó – minél puhább annál jobb, héjából kifejtve hosszú csíkokra vágva
  • Gomba – sütve, kicsit fűszerezve, apróra vágva
  • Uborka – csíkokra vágva
  • Cheddar sajt – csíkokra vágva
  • Natúr fehér krémsajt

Keverjük be a rizst a rizsecetes mix-szel, majd hagyjuk kihűlni. Innentől már nagyon egyszerű, egy-két tekercs után bele is jön az ember, aztán csak gyakorolni kell.

Fogjuk a kis bambusz tekercselőnket, széltében helyezzük magunk elé,  helyezzünk rá egy alga lapot fényes felével lefelé, és kezdjük el rápakolni a rizst. Célszerű egy tálkába magunk mellé helyezni egy kis langyos vizet, mert ahogy szépen egyengetjük az algán a rizst, érdemes kicsit vizezni, hogy jobban tapadjon, plusz a kezünket is tisztán tudjuk tartani. Hogy mennyi rizs kell azt ki kell tapasztalni, mert ha túl kevés, akkor túl ér majd az alga a tekercsünkön, ha túl sok, akkor meg egyáltalán nem ér majd körbe, plusz az algának az egyik felén hagyjunk nagyjából másfél-két ujjnyi rizsmentes helyet.

Tehát ha a rizst egyenletesen felpakoltuk, szétnyomkodtuk a lapon, akkor eldönthetjük, hogy hagyományos, vagy kifordított sushit szeretnénk, azaz, hogy a rizs vagy az alga legyen kívül. Ezután jöhet a töltelék.

A Nori lap vagy a rizs közepébe – attól függően, hogy döntöttünk –  kezdjünk el szépen egyenletesen, egy vonalba elhelyezni a kiválasztott összetevőket, tehát, ahogy mi csináltuk, lazac csíkok, avokádó, tojás, uborka, répa, krémsajt, de teljesen mindegy, ahogy tetszik, csak figyeljünk, hogy ezt se töltsük túl! Majd jöhet a tekerés!

Próbáljuk minél szorosabban, néha húzva egyet rajta magunk felé, figyelve, nehogy szétnyomjuk, majd utolsó fordítás előtt kicsit vizezzük meg a szabadon hagyott nori lapot, és úgy zárjuk le a végét.

Mi az egyik verziót beleforgattuk egy kis panko morzsába, és beraktuk egy kicsit a sütőbe. Általában olajban szokták kisütni, itt is érdemes egy minimális mennyiséggel megspriccelni, hogy kicsit ropogósabb legyen.

Ha meg vagyunk, távolítsuk el a bambuszt, majd egy nagyon éles, nedves késsel vágjuk fel a rudakat úgy, hogy először félbe, majd a feleket három egyenlő részre osszuk, figyelve, hogy vágás közben ne reszeljük szét a tekercseket.

Ezután már csak tálalni kell, wasabi és pácolt gyömbér társaságában.

Jó gyakorlást hozzá!

Minden bejegyzés a szerző saját független véleménye és értékelése, a Tesztevőket jogi felelősség nem terheli.
LÉGY EGY PROFI CSAPAT TAGJA,

JELENTKEZZ
TE IS TESZTEVŐNEK!

Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.

Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?

Tesztevők Jelentkezz Kép

Tedd meg az első lépést

A fiatal, lendületes titánok, akik mindent felkutatnak, hogy senkinek se kelljen a legelejéről kezdeni. Csapatunk csak az ételek iránt érzett rajongásával kapcsolódik bármely helyhez, termékhez, így biztos lehetsz, hogy mindenkit pártatlanul ítélünk meg és alaposan “átrágjuk” magunkat a részleteken.

Fontos szempont a kiválasztásnál, hogy képes legyél olvasmányosan megfogalmazni a tapasztalatot és készíteni egy szép képet a poszthoz. Csak ne feledd: előbb a fotó, aztán az élmény, végül az írás! Legalábbis szerintünk így jön ki a legszebb eredmény. :)

Ha írsz nekünk, meg fogunk kérni egy próba tesztre. Célunk, hogy a beérkezett anyaggal előszűrjük, hogy kivel szeretnénk hosszútávon együtt dolgozni. Nincsen nehéz dolgod, mert egyrészt vajszívünk van, másrészt ha amúgy is szeretsz kipróbálni/bemutatni helyeket, 1-2 nap alatt elkészülhet a mű. Ne aggódj, nem fogjuk a beleegyezésed nélkül felhasználni az írást, ha beleszeretünk, úgyis átadjuk neked a lehetőséget.

Közösségünk fontos teszt szempontjai közé tartozik a kiszolgálás/kiszállítás gyorsasága, személyzet kedvessége, tálalás, ízélmény és az ár-érték arány. Kérünk jelöld meg, hogy az étel milyen csoportba tartozik (laktózmentes, vegetáriánus, gluténmentes, stb.) és ne feledd el megadni a hely és a kipróbált étel nevét sem.

Őszintén és nyíltan kommunikálunk olvasóink felé tehát ne tartsd magadban a véleményed!

    * Kötelezően kitöltendő mező
    Thank you image

    Köszönjük az üzenetedet!

    Kollégáink 24 órán belül felveszik Veled a megadott elérhetőségeid egyikén a kapcsolatot. Addig is nézz szét új tesztjeink között.

    Newsletter icon

    HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

    Szeretnéd, ha mostantól csupán annyi dolgod lenne, hogy megnyisd otthon hírlevelünket és gyorsan átfusd az újdonságokat?

    Mi ígérjük, hogy csakis ínycsiklandozó egészséges eledelekkel és tippekkel zargatunk, hogy szélesítsd a repetoárt házhoz rendeléskor, baráti összejövetelekhez és amikor SOS kellene valami finom falat.

    Nagyon örülnénk, ha hasznos tanácsaink eljutnának minél több egészséges életmód iránt elkötelezett emberhez.

    Feltételek *