„Mentesen is lehet színesen táplálkozni!” – interjú Szinetár Dórával

Hosszú út vezetett idáig, de mára megtalálta a testi-lelki egyensúlyt jelentő arany középutat. Nem hisz az univerzális, mindenkire kiterjedő igazságokban, saját szabályrendszert követ életmódját illetően. Nemrégiben táplálkozási szokásokról, életmódváltásról, különleges diétaélményeiről, családról, és legújabb szerepéről beszélgettünk!

Egyik legemlékezetesebb és legmaradandóbb élményem Szinetár Dórával kapcsolatban, amikor a Valahol Európában című musicalben alakította Évát Dolhai Attilával a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Ez a darab ártatlan, csillogó szemű általános iskolásként mélyen megérintett és óriási kedvencemmé vált már első látásra. Később, ha volt rá lehetőségem rendszeresen ellátogattam az Budapesti Operett Színházba, ahol lenyűgözött milyen látszólag játszi könnyedséggel és természetességgel jelenítik meg tánc és ének formájában a színészek a tragédiát, a drámát, a humort, és persze egyes szereplők viharos érzelemvilágát. Musical rajongóként számomra mindig külön öröm, és megtiszteltetés, ha olyan művésszel kerülök interjú helyzetbe, mint Szinetár Dóra.

A színésznőről persze köztudott, hogy nem csak karrierjében tudatos, de az étkezéssel kapcsolatban is határozott és jól felépített rendszert állított fel az évek folyamán. Persze ahogyan a színházi világ, ez az út sem volt bukkanóktól, furcsa léböjtkúráktól, vagy éppen dinnyediétáktól mentes, de mint mondja, tévhit, miszerint, ő kizárólag salátákon vagy füveken élne, hiszen saját tapasztalata alapján mindenmentesen is lehet rendkívül sokszínűen táplálkozni.

Mindkét e-mailváltásunk alkalmával a hajnali órákban kaptam választ a megkeresésre. Mennyire jellemző rád, hogy ilyen sokáig ébren vagy?

Ez eléggé jellemző sajnos. 2 és fél éves most a kisfiam – ő a legkisebb – és bár nem szeretem ezt a kifejezést, de erre a bizonyos „én idő”-re nekem is szükségem van olykor-olykor. Általában csak éjszaka tudok magamnak alkalmat teremteni ehhez, és ebből kifolyólag sokáig szoktam ébren lenni.

Több helyen olvasható rólad, hogy a tudatos étkezés milyen fontos szerepet kap az életedben. Mi indított el ezen az úton?

Hát ez egy érdekes, vagy legalábbis nem annyira szokványos történet. Valahogy azt tapasztaltam a környezetemben, hogy általában az emberek azért kezdenek el egészségesen táplálkozni, mert valamilyen problémájuk van és arra próbálnak megoldást keresni. Általában jó esetben kilyukadnak arra, hogy valahogy máshogy kéne étkezni.  Ilyen szempontból kakukktojás vagyok, mert igazából nekem nem volt semmilyen problémám, ráadásul világéletemben nagyon szerettem enni. A történet úgy szól egyébként, hogy kb. 20 évvel ezelőtt Budapesten, az Ötvös utcában sétálgattam, amikor egy alagsori üzletből érkező furcsa illatra lettem figyelmes, és mint hedonista enni szerető ember lementem, majd megláttam a Bio bolt feliratot. Előtte nem jártam Bio boltban – nem is nagyon volt akkoriban nálunk bio bolt – és teljesen lenyűgözött milyen izgalmas dolgokat lehet kapni. Többek között volt egy hűtőpult, amiben nagyon furcsa és feltűnően ronda dolgok sorakoztak a polcokon. Mikor megkérdeztem, hogy minek van ilyen jó illata, azt mondták, hogy a szamószának. Mint kiderült, ez egy indiai étel, ami tönköly lisztből készül. Elkezdtünk róla beszélgetni, majd egy hét múlva visszamentem és leemeltem egy könyvet a polcról, ami egészséges táplálkozásról szólt. Egy hónap múlva ebben a témában már legalább vagy 5-6 könyv foglalt helyet a szekrényemen, én pedig lelkesen tanulmányoztam őket. Kipróbáltam mindent, amit a hűtőpulton találtam, illetve elkezdtem megfőzni ezeket a különleges alapanyagokat.

Összefoglalóan tulajdonképpen engem a gasztronómia és az étkezés iránti mindig töretlen lelkesedésem vezetett el idáig, és miután elkezdtem nyitni a különféle táplálékok, illetve mentes finomságok irányába is, akkor szembesültem vele, hogy ezeknek mennyi jótékony hatása lehet az emberi szervezetre. Egy idő után kézzelfoghatóan éreztem magamon a változást, és akkor szembesültem vele, hogy tulajdonképpen nekem számos problémám volt, csak valahogy addig nem foglalkoztam vele, mert igazból nem gondoltam ezekre a dolgokra problémaként. Utána hosszú évek alatt mindent, ami létezik kipróbáltam, a böjttől, a léböjtkúrán át, a különböző fogyókúrás irányzatokig. (Persze a fogyókúra ettől független, mert világ életemben fogyókúráztam.) De mindenesetre egy idő után rájöttem, hogy az embernek figyelnie kell önmagát, mert mindenféle jelentősebb táplálkozási változásra reagál a szervezete, és önmagában még az, hogy valami elvileg egészséges vagy sokaknak jót tesz, az egyáltalán nem jelenti, hogy nekem is jót fog tenni, vagy, hogy én is jobban érzem magam tőle. És fordítva. Ilyen szempontból sem vagyunk tehát egyformák. Nincs két egyforma ember, nincsenek aranyszabályok. Nyilván van egy-két univerzális igazság, amit érdemes megfogadni. Például ami nem természetes közegből származik, azt szerintem nem kéne megenni, mert az ember szervezete nem tud vele mit kezdeni, de a természetes élelmiszereken belül, hogy kinek milyen mennyiségben kell húst, zöldséget, ilyen gabonát olyan tejterméket fogyasztania, az teljesen egyéni.

Mit jelent számodra az egészséges étkezés? Ha jól tudom, a mindenmentes étkezés elkötelezett híve vagy. Mit jelent ez esetedben konkrétabban?  

Igen, hívhatjuk akár mindenmentes táplálkozásnak is. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy glutén-, tej- és cukormentesen étkezem.

A gluténmentesség mitől került képbe?

Nálam ez onnan indult, hogy amikor a legkisebbik kisfiam megszületett, akkor kapott egy down-szindrómás papírt. Ezután elvittem őt mindenféle orvoshoz, mert egyrészt szerettem volna, ha megnézik van-e bármilyen fizikai problémája – szerencsére egyébként a mai napig nincsen – másrészt az említett szindrómának lehetnek olyan velejárói, ami állítólag gyakran előfordul, azoknál, akik ilyen genetikával születnek, ezért fontosnak éreztem, hogy tájékozódjak.

Azért fogalmazok ilyen óvatosan, mert itt sem lehet általánosítani. Mindenesetre végül elkerültünk egy nagyon szuper gyermekorvoshoz, aki azt ajánlotta nekünk, hogy glutént, tejet és cukrot eleve ne adjunk a kisfiunknak, illetve én se egyek a szoptatás miatt. Ebből kifolyólag belekezdtem egy glutén-, tej-, illetve cukormentes étrendbe, és egyszer csak saját magamon is azt tapasztaltam, hogy nagyon sok problémám – beleértve pl. azt, hogy nagyon tartottam a vizet – egyszer csak elkezdett elmúlni. A bőröm egyszer csak kitisztult, a súlyom nem ingadozott össze-vissza, illetve egy csomó további dolog esetében is javulást tapasztaltam, amit nem tekintettem olyan nagy problémának, hogy orvoshoz jártam volna vele, de azért érezhetően mindig jelen volt. Most már lassan 3 éve táplálkozom így, és számomra nagyon bevált. Tudom, rólam sokan azt gondolják, hogy fűevő vagyok, pedig borzalmasan szeretem az élet élvezeteit, igazi hedonista ember vagyok! Imádok enni, rajongok a finom ételekért, és az évek során megtapasztaltam, hogy mindenmentesen is lehet színesen táplálkozni. Abszolút élvezetes, ráadásul a szervezetemnek is jót teszek, érzem a közérzetemen, na meg látom a kisfiamon, aki lassan 3 éves lesz, de életében egyszer volt mindössze hőemelkedése.

Mennyire volt nehéz az átállás?

Mivel az alapvető cél nem rólam szólt, hanem a kisfiamról, ezért a dolog sokkal könnyebben ment, mint azt az ember gondolná elsőre! Szerintem annyival könnyebben mondunk le dolgokról, vagy teszünk meg valamit, ha a gyermekünk kedvéért csináljuk. Persze a főzéssel időnként a mai napig küzdök. Nem akarok úgy csinálni, mintha ez egy könnyű történet lenne, hiszen a mentes alapanyagok máshogy reagálnak főzés közben, mint a hagyományos változatok. Ennek következményeként a mai napig belefutok olykor abba a problémába, hogy szeretnék egy hagyományoshoz hasonló ételt elkészíteni az általam használt helyettesítő alapanyagokkal, a végén meg csodálkozom, mert nem is hasonlít arra, aminek lennie kéne.

Évek tapasztalatai azt mondatják velem, hogy meg kell próbálni elengedni azt az elvárást, hogy ugyanazokat a dolgokat együk, mint előtte. Sose szerettem, amikor a vegán éttermekben kiírják a menüre, hogy „bolognai spagetti”, majd kihoznak csíkokra reszelt cukkinit paradicsomos valamivel. Ne hívjuk bolognai spagettinek, ha nem az, mert akkor az eredmény sok esetbe csalódást okoz. Vannak olyan ételek, amiket nem tudok, és nem is akarok már enni, azokhoz hasonlóakat tudok készíteni, de nem nevezem a klasszikus nevén, mert az becsapás lenne.

De hozzá kell tennem, esetemben nem sok ilyen étel van, mert a húst egyelőre nem tudtam letenni. Keveset eszem és szeretném kivonni az étrendemből főleg elvi okok miatt, csak közben meg én úgy nevezett fehérje-típus vagyok, tehát sokkal magasabb fehérje százalékú táplálékra van szükségem, mint szénhidrátra, és növény fehérjéből nem tudom egyelőre megoldani ezt.

Vannak, akik azt állítják, hogy a mentes étkezés csak divathóbort. Voltak kétkedők a környezetedben, akik ítélkeztek, vagy akik esetleg rossz szemmel nézték ezeket a nézeteidet?

Szerencsém van, mert a családom mindenre nagyon nyitott és nagyon elfogadóak. Ez már évekkel ezelőtt is így volt, még az előző házasságomban. Most meg, ahányan vagyunk, annyi félét eszünk, de abba szerencsére senki nem szól bele, hogy a másik mit eszik.

A tágabb környezetemben sem kaptam soha bántást emiatt, de van egy kollégám, Szabó P. Szilveszter, akivel nagyon jóban vagyunk, és aki kifejezetten színesen szokott szórakoztatni engem ezzel a kérdéssel. Nagyon sok darabban játszottunk együtt és a próbafolyamatok alatt sokszor viccelődött azon, amit eszem. A színházi büfében ugyebár sose tudok semmit enni, mindig viszem magammal otthonról az ennivalómat, és általában miközben ettem, ő rendszeresen odajött, megnézte, hogy mit eszem, majd mindig megkérdezte, hogy „kuszkusznyuszmusz”? De persze ez sem volt bántó, inkább csak vicces.

Ha már szóba került a színház. Volt esetleg a szerepek között olyan, aminek kedvéért fel kellett adnod a saját magad által felállított étkezési szabályokat? Súlyt felszedni, vagy nagyon lefogyni?

Nekem világéletemben mindig csak fogyni kellett volna, soha senki nem mondta, hogy hízzak meg valamiért. A színpadon ez amúgy sem nagyon szokott kérés lenni, inkább a filmvilágra jellemző. A fogyás viszont mindig téma volt. Ebből adódóan előfordult, hogy bántás ért. Például az egyik kolléga – akivel szerelmespárt alakítottam a színpadon és nagyobb távolságon keresztül kellett cipelnie engem – egy alkalommal nem túl kedves módon megkért, hogy ugyan fogyjak már le, mert nehéz vagyok. Ez nyilván nem túl jó érzés. Meg persze rendezőktől is megkaptam nagyon sokszor, hogy fogyjak le valamilyen területről, de hát a színház már csak ilyen, időnként kegyetlen tud lenni.

Nyilván bizonyos esetekben az ember el is tudja fogadni a kritikát, mert vannak olyan karakterek, amikhez mondjuk hozzátartozik egyfajta törékenység. Habár erre is tudok ellenpéldát mondani. Életem egyik legfantasztikusabb operaélménye, amikor Kincses Veronika és a Luciano Pavarotti játszotta a főszerepeket a Magyar Állami Operaházban, a Bohém élet előadásában. Ez a darab pedig akárhogy is nézem, két szegény montmartre-i művészről, azaz egy éhező festőről és az éhező tüdőbeteg szerelméről szól. Na most az említett nagyszerű előadóművészek közül egyikük sem volt éppen törékeny alkat, de mégis csodálatos előadás volt és mikor néztem, akkor két éhező törékeny embert láttam. Egyáltalán nem éreztem zavarónak.

Említetted, hogy számos divatdiétával találkoztál az évek során. Volt esetleg ezzel kapcsolatban meghatározó vagy emlékezetes élményed?

Volt, de mindenképpen tegyük hozzá, hogy semmiképp sem ajánlanám senkinek! Ennek ellenére, ami nekem emlékezetes maradt, az egy dinnyekúra volt. Ez tulajdonképpen úgy nézett ki, hogy: egy nap görögdinnye, egy nap sárgadinnye, egy nap víz, majd ismét egy nap görögdinnye, egy nap sárgadinnye, és egy nap víz. Ezt nagyjából két hétig csináltam. Azt kell mondjam, hogy a második hét végére valóban fogytam, viszont közben olyan érzések kerítettek hatalmukba, hogy ha valaki szembejött velem, azt is meg tudtam volna enni, emellett rettenetesen agresszív lettem. Egyszóval nem igazán jött be.

A másik, ami szintén izgalmas élmény volt, az egy rendes vezetett léböjt, amit nagyjából másfél hónapig csináltam, és ennek keretében gyakorlatilag nem ettem semmit. Ami nagyon érdekes volt, hogy a másfél hónap végeztével, volt egy olyan érzésem, hogy én igazából már soha többé nem akarok semmi enni. Gyakorlatilag leszoktam az evésről. Ez már ijesztőnek tűnt és végül ezért is hagytam abba. Ettől függetlenül egészen érdekes élmény volt. Az életemnek, hogy úgy mondjam, nem éppen könnyű szakaszát éltem meg éppen. Még az előző házasságom során hosszabban beállt szünet alatt esett meg velem, és nagyon elhagyatottnak éreztem magam. Azt gondoltam, hogy ez talán majd segíteni fog és tulajdonképpen segített is. Tényleg azt éreztem pár hét után, hogy mindenem kitisztult, még a gondolataim is, nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Ettől függetlenül szerettem volna visszakapni az ételek élvezetét, és a gasztronómia iránti rajongásomat.

Az ételek nagyon fontos szerepet játszanak az egészséges életmód szempontjából, de nyilván ez csak az egyik tényező. Szerinted mi még az egészség és a kiegyensúlyozottság titka? Te miben találod meg a menedéket a felgyorsult mindennapok között?

Lehet, hogy közhelyesnek hangzik, de számomra a családom jelenti ezt a menedéket. Hál Istennek, mi nagyon jól megvagyunk együtt és ez nekem mindenre gyógyír. Amikor valami kint, kifelé nem működik, akkor egyszerűen csak lezárom a látóhatárt, és megpróbálok intenzíven arra koncentrálni, ami a szűk kis életünkben zajlik. És az annyira jó most már évek óta! Előtte azért voltak nehéz időszakok, de most már legalább 5 éve egészen idillinek mondanám.

Milyen szerepben és hol láthatunk legközelebb?

Az első szerepem egy pótlás lesz. Tavasszal lett volna a bemutatója a Kilenctől ötig című musicalnek a József Attila Színházban, de sajnos elvitte a Covid. Most azt fogjuk először folytatni, a premier szeptember 19-én lesz. A cím egyébként a munkaidőre utal, mert, hogy az egész darab egy irodában játszódik. Egy tüneményes 70-es évekbeli amerikai Broadway musicalről van szó, Szente Vajk rendezésében, ami tulajdonképpen egy meetoo-s történet, csak zenés színházban megfogalmazva, rengeteg humorral, nagyszerű zenei aláfestéssel. Ezután rögtön el is kezdek próbálni a Thália Színházban, aminek ősztől a társulati tagja vagyok, és rögtön egy csoda jó prózai darabbal kezdek Béres Attila rendezésében. Nagyon komoly, szép feladat, izgatottan várom az első próbákat!