Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.
Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?
A Vegán Édes Élet Cukrászdában jártunk, ahol alig győztünk szemezni a finomságokból, de végül a kóstolóbizottság választása az Epertortára, a Bodzás-citromos tortára, az Almás pitére, a Gesztenyepürére és a Zserbóra esett.
Meg akartunk állni négy szelet sütinél, de csak becsúszott egy ötödik… Úgy voltunk vele, hogy szinte nem is számít, hiszen a kedves kis cukrászdában minden sütemény glutén-, cukor-, tej-, tojásmentes, illetve ízfokozókat, színezőket és állati származékot nem tartalmaznak. Tehát oda se neki, hogy végül öt sütit vittünk haza. Igaz? 😀
A tesztevés során az első helyen az Almás pite végzett, ami a szaftosságával, omlós piskótájával nagyon jó összképet nyújtott. Rengeteg alma kapott benne helyet, ami szintén pozitívum volt, a fahéjtól pedig igazán harmonikus lett ez a sütemény.
A második helyet az Epertorta nyerte el. Elsőre egy könnyed moussenak tűnő krém benyomását keltette, de ennél sűrűbb volt, igazán laktató és intenzív. Egyszerre édes és savanykás, egy jó kombinációban. Ehhez hasonlított a Bodzás-citromos torta, de ott egy kissé könnyedebb állagú krémes réteget kapott a kakaós piskóta alap. Egyébként mindkét gyümölcsös tortaszelet esetében a piskóta omlós, önmagában kóstolva is finom, de együtt a krémes réteggel az igazi. A Bodzás-citromos torta olyan volt, mintha egy jóféle fagyit ettünk volna egy citromos gombóc formájában, viszont már-már túl harsányan érződött a citrom íze. Az első falatnál beköszönt egy furcsa mellékíz, de több falat után már nem érződött. Egy egész szeletet azért nem bírtunk volna megenni belőle, de keverve a többi sütivel megvolt a balansz.
A zserbó hozta a hagyományos, nem mentes zserbó érzetét, aminek nagyon örültünk, viszont meglepően por állagú lett, ahogy a szánkba ért. Ettől függetlenül finom, és jó választás volt, de kicsit száraz volt ez a sütemény.
A gesztenyepürében a vaníliakrém számomra egy furcsa utóízt hagyott, de együtt a gesztenyével egészen kellemes volt. Itt megoszlottak a vélemények: egy nagyon erős tetszést, illetve nem tetszést váltott ki ez az édesség. Én biztosan nem választanám egy újabb alkalommal, de a tesztelés másik csapattagja egy nagy igent szavazott rá. Ízlések és pofonok, ahogy mondani szokták 🙂
A tálalásban a műanyag doboz nem a szívem csücske, így ezért nem jár az 5 pont.
Ár-érték arányban nagyon jól teljesített a hely, hiszen a 3 tortaszeletért, 1 zserbóért és 1 gesztenyepüréért 3600 Ft-ot hagytunk ott, ami egy mentes hely esetén nagyon jónak számít. Összességében finomakat ettünk, változatos kínálatból, így az ítélet az lett, hogy máskor is szívesen visszatérünk, mert még van pár kiszemelt finomság, amit kóstolnánk.
A tortaszeleteken kívül cupcake, linzer és pogácsa is várja a betérő vendégeket, így mindenki megtalálja azt, amit szeretne. Piskótás, krémes, marcipános, csokoládés, gyümölcsös, túrós tortaszeletek tömkelege vár titeket, nagy választékkal. Ha pedig egész tortákat szeretnétek hazavinni, akkor a cukrászda weboldalán keresztül rendelésre is van lehetőség.
Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.
Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?
A fiatal, lendületes titánok, akik mindent felkutatnak, hogy senkinek se kelljen a legelejéről kezdeni. Csapatunk csak az ételek iránt érzett rajongásával kapcsolódik bármely helyhez, termékhez, így biztos lehetsz, hogy mindenkit pártatlanul ítélünk meg és alaposan “átrágjuk” magunkat a részleteken.
Fontos szempont a kiválasztásnál, hogy képes legyél olvasmányosan megfogalmazni a tapasztalatot és készíteni egy szép képet a poszthoz. Csak ne feledd: előbb a fotó, aztán az élmény, végül az írás! Legalábbis szerintünk így jön ki a legszebb eredmény. :)
Ha írsz nekünk, meg fogunk kérni egy próba tesztre. Célunk, hogy a beérkezett anyaggal előszűrjük, hogy kivel szeretnénk hosszútávon együtt dolgozni. Nincsen nehéz dolgod, mert egyrészt vajszívünk van, másrészt ha amúgy is szeretsz kipróbálni/bemutatni helyeket, 1-2 nap alatt elkészülhet a mű. Ne aggódj, nem fogjuk a beleegyezésed nélkül felhasználni az írást, ha beleszeretünk, úgyis átadjuk neked a lehetőséget.
Közösségünk fontos teszt szempontjai közé tartozik a kiszolgálás/kiszállítás gyorsasága, személyzet kedvessége, tálalás, ízélmény és az ár-érték arány. Kérünk jelöld meg, hogy az étel milyen csoportba tartozik (laktózmentes, vegetáriánus, gluténmentes, stb.) és ne feledd el megadni a hely és a kipróbált étel nevét sem.
Őszintén és nyíltan kommunikálunk olvasóink felé tehát ne tartsd magadban a véleményed!
Kollégáink 24 órán belül felveszik Veled a megadott elérhetőségeid egyikén a kapcsolatot. Addig is nézz szét új tesztjeink között.