Fullos teraszreggeli - otthon - Tesztevők

Fullos teraszreggeli – otthon

Pajger Adrienn
Szürcsöltük a teát, a bagettre kentük a babagannush-t, vagy éppen mártottuk bele a krémjoghurttal kevert mézbe. Mixeltük a két kultúra ízvilágát, érdekes variációkat létrehozva. Például a dolmához jól passzolt a tzatziki, amit persze nem így kell fogyasztani, de itthon senki sem szólt ránk. :P

Most már ébredezik a város, nyitnak a teraszok, a belső terek. Nagy az öröm, hiszen mindenki erre várt, hogy végre újból pezsegjen az élet, lehessen jókat enni és inni, nem csak házhoz rendelve, vagy otthon elkészítve. De azért vannak még óvatosabbak és szkeptikusak, mint ahogyan én is. Ez a mostani állapot felüdülés az elmúlt hónapokhoz képest, de mégis csalóka. Ne feledjük, hogy azért még nem teljes a szabadságérzet, legalábbis nem mindenki számára.

Annak, aki még nem kapta meg az oltást, vagy az igazolványt, “csak” a terasz marad, ami a szép tavaszi időben azért valljuk be, egyáltalán nem rossz, sőt. Viszont itt több dolog is bejön a képbe: nem minden helynek van terasza, így nem mindenki tud beülni. Hiába szabad a nyitás, nem minden hely kapta még meg az engedélyt a terasz üzemeltetésére. Vagy megnyitottak, de szűkített étlappal, mert még nem tudják, hogy mekkora lesz a forgalom, vagy a sok kihagyás után nem tudnak ugyanakkora létszámú személyzettel működni.

Aki pedig még nem komfortos a teraszos vagy teraszmentes, oltott vagy oltatlan társaságok maszkos és maszk nélküli keveredésének gondolatával, de már valamit nagyon kezdene magával, – mint ahogyan én is -, annak ajánlom az otthon nyugalmában töltött, hétvégi lassú bruncholást. Igen, kicsit furcsán hangzik, hogy pont most, amikor minden nyit, én azt mondom, hogy egyetek mégis otthon, de őszintén szólva nekem ez a reggeli nagyon jól esett úgy, hogy nem feszengtem azon, hogy vajon mikor, és melyik helyen tudok leülni enni egy jót. És szerintem nem csak én vagyok ezzel így.

A Lokum Brunch & Bistro kínálatának hála pedig a kis teraszomon megterítve, és elfogyasztva a pazar reggeli összeállítást, úgy éreztem magam, mintha egy kicsit kiszakadtam volna a pesti forgatagból.

A kellemes, testet átborzongató, tavaszi lágy szellő fuvallatában úgy éreztem magam, mintha egy hosszú hétvégés mediterrán kiruccanáson lennék, az apartmanból figyelve az utcán sétáló emberek mindennapjait.

Lokum Brunch

Ezt az életérzést és a jókedvet számomra a Görög reggeli kombó hozta el, amiben a legeslegnagyobb kedvencem a krémjoghurt és virágméz kombinációja lett. Na de kezdjük az elején.

A nagy itthoni bruncholás során az Arab és a Görög reggeli kombó nevekre hallgató válogatásokat teszteltük.

A Görög reggeli (3790 Ft) egy meglehetősen nagy Omlettből állt, illetve az alábbiakból: Feta sajt, Tzatziki, Paradicsom, Krémjoghurt, Virágméz, Bagett, Fekete tea.
Az Arab reggeli (3190 Ft) elemei: Hummusz, Babagannush, Dolma (töltött szőlőlevél), Fehérsajt, Zöld olívabogyó, Pita, Fekete tea.

A tesztelt két reggelin kívül még Édes kombó (3490 Ft), Húsimádó kombó (4390 Ft) és Lokum kombó (5490 Ft) van a kínálatban.

Mindkét sajt kiadós és laktató volt, nem sajnálták őket a reggeliből. Az önmagában kicsit száraz töltött szőlőlevél a hummusszal megkenve szuper volt. Szürcsöltük a teát, a bagettre kentük a babagannush-t, vagy éppen mártottuk bele a krémjoghurttal kevert mézbe. Mixeltük a két kultúra ízvilágát, érdekes variációkat létrehozva. Például a dolmához jól passzolt a tzatziki, amit persze nem így kell fogyasztani, de itthon senki sem szólt ránk. 😛

A teától függetlenül lefőztünk egy-egy kávét magunknak, amit amúgy is jobban szeretünk itthon elfogyasztani. Így szuper volt ez a reggeli élmény.

Az Arab reggeli eléggé sós és fűszeres volt, viszont a lágyabb Görög reggeli hozzávalókkal együtt tökéletes volt.

A csomagolás sajnos nem kap jó pontot, mert az omlett és bagett kivételével (ezek papír csomagolásban érkeztek) mindent egyesével műanyag dobozokba tettek. Bár helytakarékosan oldották meg, mégis rendkívül sok műanyag szemét gyűlt össze az étkezés végén.

brunch

Minden bejegyzés a szerző saját független véleménye és értékelése, a Tesztevőket jogi felelősség nem terheli.
LÉGY EGY PROFI CSAPAT TAGJA,

JELENTKEZZ
TE IS TESZTEVŐNEK!

Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.

Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?

Tesztevők Jelentkezz Kép

Tedd meg az első lépést

A fiatal, lendületes titánok, akik mindent felkutatnak, hogy senkinek se kelljen a legelejéről kezdeni. Csapatunk csak az ételek iránt érzett rajongásával kapcsolódik bármely helyhez, termékhez, így biztos lehetsz, hogy mindenkit pártatlanul ítélünk meg és alaposan “átrágjuk” magunkat a részleteken.

Fontos szempont a kiválasztásnál, hogy képes legyél olvasmányosan megfogalmazni a tapasztalatot és készíteni egy szép képet a poszthoz. Csak ne feledd: előbb a fotó, aztán az élmény, végül az írás! Legalábbis szerintünk így jön ki a legszebb eredmény. :)

Ha írsz nekünk, meg fogunk kérni egy próba tesztre. Célunk, hogy a beérkezett anyaggal előszűrjük, hogy kivel szeretnénk hosszútávon együtt dolgozni. Nincsen nehéz dolgod, mert egyrészt vajszívünk van, másrészt ha amúgy is szeretsz kipróbálni/bemutatni helyeket, 1-2 nap alatt elkészülhet a mű. Ne aggódj, nem fogjuk a beleegyezésed nélkül felhasználni az írást, ha beleszeretünk, úgyis átadjuk neked a lehetőséget.

Közösségünk fontos teszt szempontjai közé tartozik a kiszolgálás/kiszállítás gyorsasága, személyzet kedvessége, tálalás, ízélmény és az ár-érték arány. Kérünk jelöld meg, hogy az étel milyen csoportba tartozik (laktózmentes, vegetáriánus, gluténmentes, stb.) és ne feledd el megadni a hely és a kipróbált étel nevét sem.

Őszintén és nyíltan kommunikálunk olvasóink felé tehát ne tartsd magadban a véleményed!

    * Kötelezően kitöltendő mező
    Thank you image

    Köszönjük az üzenetedet!

    Kollégáink 24 órán belül felveszik Veled a megadott elérhetőségeid egyikén a kapcsolatot. Addig is nézz szét új tesztjeink között.

    Newsletter icon

    HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

    Szeretnéd, ha mostantól csupán annyi dolgod lenne, hogy megnyisd otthon hírlevelünket és gyorsan átfusd az újdonságokat?

    Mi ígérjük, hogy csakis ínycsiklandozó egészséges eledelekkel és tippekkel zargatunk, hogy szélesítsd a repetoárt házhoz rendeléskor, baráti összejövetelekhez és amikor SOS kellene valami finom falat.

    Nagyon örülnénk, ha hasznos tanácsaink eljutnának minél több egészséges életmód iránt elkötelezett emberhez.

    Feltételek *