Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.
Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?
Ma már az emberek többségében ott motoszkál a gondolat, hogy szeretne tenni valamit a Föld érdekében, és fenntarthatóbb életet élni. Ennek egyik fontos sarokköve a táplálkozás. Ám sokan rögtön az elején elakadnak, mert túl nagy falatnak érzik megtenni az első lépést a fenntartható táplálkozás felé. Ennek hátterében főként az áll, hogy túl bonyolultnak tűnik az egész, és félünk attól, hogy nem fogjuk tudni tartani az elhatározásunkat. Pedig bőven elég lenne az elején csak egy kis lépéssel kezdeni, ami könnyen betartható. Nem kell egyből a tökéletességre törekednünk, hiszen azt úgyis lehetetlen megvalósítani.
Fontos tisztázni, hogy ami valakinek egyszerű lépésnek tűnik, az másnak óriási feladat lehet. A következő tippek célja az inspiráció, nem kell betartanod az összeset. Válaszd azt kezdésnek, amit úgy érzel, hogy nagyobb nehézség nélkül be tudsz építeni a mindennapjaidba.
Mióta fizetőssé vált a boltokban a nejlonzacsó, az ember többsége szerencsére hord magával saját bevásárlótáskát. Persze mindenkivel megesik, hogy ezt időnként otthon felejti. Ez főként akkor jellemző, ha az ember nem célirányosan indul vásárolni, hanem napközben csak beugrik pár dologért. Ez kiküszöbölhető, ha a legtöbbet hordott táskáid mindegyikébe teszel bevásárlótáskát. Amit minden vásárlás után – a kipakolást követően – ugyanoda vissza is teszel. Ha ez rutinná válik, akkor jelentősen lecsökkentheted az otthon felejtett bevásárlótáskák miatt vásárolt nejlonzacskók számát.
Ugyan a vásárlás végén a saját táskánkba tesszük a megvásárolt termékeket, közben mégis rengeteg nejlonzacskót elhasználunk. A szupermarketekben egyesével kell lemérnünk a zöldségeket és a gyümölcsöket, sőt néhány helyen még a péksüteményekre is kérik a ragasztott címkéket. Azok a fránya címkék pedig igen nehezen akarnak megragadni a zöldségek és a gyümölcsök héján, hiába próbálnánk spórolni egy-egy darab karalábé esetén a csomagolóanyagon. Bár, ha nagyon akarjuk, ez is megoldható, csak néha a pénztárnál kell keresgélni, hogy vajon a kosár melyik felére ragadt át a megfelelő címke. 🙂
A fenntartható táplálkozás érdekében jó, ha a bevásárlótáska mellett viszel magaddal saját szütyőket is, amibe beleteheted a zöldségeket és a gyümölcsöket. Ezeken sem ragadnak meg egykönnyen a cetlik, így mindenképpen több ügyeskedést igényel a dolog, de legalább így elkerülheted a nejlonzacskó használatát.
Ma már a legtöbb nagy áruházban is kaphatók ilyen szütyők, így nem kell értük messzire menned. De akár az otthon összegyűjtött nejlonokat is nyugodtan magaddal viheted, hogy többször használd a már legyártott műanyagot.
A péksüteményeknek érdemes beszerezned higiénikusan használható kenyeres zsákot is. A piacra is nyugodtan vidd magaddal ezeket, és ne félj szólni, hogy a saját szütyődbe szeretnéd kérni az árut!
A húsoknak, tejtermékeknek, felvágottaknak, kimért magoknak, gabonáknak is vigyél magaddal műanyag dobozokat vagy üvegeket. A nejlonzacskókkal ellentétben, amik utána rögtön a kukában landolnak, a dobozok és az üvegek könnyen elmoshatók, és még sokkal gusztusosabban is mutatnak.
A szendvicsek csomagolásához, illetve otthon az ételek lefedéséhez érdemes beszerezned anyagból vagy méhviaszból készült szalvétákat. Temérdek fóliát lehet velük megspórolni.
Nem is kérdés, hogy a hazai termékek ökológiai lábnyoma jóval kisebb, mint a külföldi áruké. Emellett általában finomabbak, tápanyag dúsabbak, és kevesebb vegyszert is tartalmaznak. Így azzal, ha magyar termékeket vásárolsz, nemcsak a fenntartható táplálkozás felé teszel egy lépést, hanem az egészséged irányába is.
Ennek ellenére a szupermarketek polcai hemzsegnek a messzi földről származó kínálattól. Szinte már-már csoda számba megy, ha találunk magyar zöldséget vagy gyümölcsöt. De azért nem lehetetlen! A szezonális terményekből lehet találni hazait. Persze avokádóból és banánból nem fogunk, és valószínűleg télen a cukkiniból sem. Érdemes változtatni a vásárlási szokásainkon, és nem azt megvenni, amit aktuálisan kívánunk, vagy amihez előre kinéztünk egy receptet. Hanem azt, ami éppen szezonális és magyar.
Ha bőségesebb magyar kínálatból szeretnél válogatni, akkor a piacokra is érdemes ellátogatnod. Azért itt is legyél résen, mert bőven lehet találkozni külföldi áruval! Jó megoldást jelentenek a termelőktől rendelt zöldségdobozok is. Korábban készítettünk egy interjút a Farm2fork tulajdonosával, aki több hazai termelő áruját összegyűjtve szállít ki a budapesti lakosságnak friss zöldségeket és gyümölcsöket.
Hiába választasz magyar termékeket, ha paradicsomot vásárolsz télen. Hiszen télen nem terem magától a paradicsom. Az ilyenkor “kényszerítve” termelt paradicsom (és persze más zöldség és gyümölcs is) jóval több vegyszert tartalmazhat, a tápanyagtartalma pedig elenyésző. Az ízéről nem is beszélve!
A fenntartható táplálkozás érdekében azzal teszünk a legtöbbet, ha nem várjuk el a földtől, hogy az év minden szakaszában mindent megtermeljen számunkra. Nem utolsósorban a saját egészségünk érdekében is azzal teszünk jót, ha szezonális és hazai alapanyagokat vásárolnunk.
A fenntartható táplálkozás irányába egy fontos lépes a hulladék csökkentése. Ez nem csak a csomagolóanyagok visszaszorítását jelenti. Hiszen főzés során hatalmas kupacnyi hulladék tud keletkezni a levágott zöldséghéjakból is. Komposztálással akár az egyharmadára is csökkenthető a háztartási hulladék mennyisége. De nemcsak a zöldség, gyümölcs, hanem például a kávézacc, a teafű vagy a gyufa is komposztálható.
Akinek van kertje, az egyszerűbb helyzetben van a komposztálási lehetőségeket tekintve, mint a városi emberek. Ma már szerencsére a városi parkokban is egyre több közösségi komposzt található. A Fuzina oldalán található komposzttérképen és a BP Fatár applikációban felfedezheted, hogy melyik komposztáló van hozzád a legközelebb.
A friss alapanyagok nem csak a fenntartható táplálkozást szolgálják azáltal, hogy jóval kisebb környezeti terhet jelentenek, de általában sokkal kevesebb zsírt, cukrot, sót, tartósítószert és egyéb hozzáadott adalékanyagot tartalmaznak. Így a saját egészségedet is véded velük. Ráadásul, ha te magad készíted el otthon az ételeidet, azokat biztosan a saját ízlésed szerint tudod formálni. 🙂
Ha nem tervezel előre, azzal igen hamar veszíthetsz a lelkesedésedből, ami az otthoni főzést illeti. Tapasztalhatod azt, hogy minden egyes nap főznöd kell, ami órákat elvesz az életedből, vagy pont az ellenkezőjét: állandóan tele van a hűtő és a kamra étellel, ami a végén a kukában végzi. Bármelyik is áll fenn nálad, tervezéssel könnyen orvosolható a dolog!
Mindig ügyelj arra, hogy csak olyan, és annyi alapanyagot vásárolj meg, amit tényleg fel fogsz használni. Nézd meg mindig a lejárati időt is! Az akciós dolgokat pedig csak akkor vedd meg, ha tényleg szükséged van rájuk.
Ha nem akarsz vagy nincs időd minden egyes nap főzni, akkor nyugodtan készíthetsz előre több adagot is. De mindig gondold végig, hogy biztosan el fog-e fogyni! Ha például főzés után két napig vendégségben lesztek, akkor inkább készíts egy napra való adagot, vagy fagyaszd le a maradékot.
Sokat segíthet a bevásárlólista is, de ehhez nem szabad görcsösen ragaszkodni! Hiszen hiába van felírva a papírodra a padlizsán, ha az olasz származású. Amennyiben mellette ott virul a magyar tök vagy a cukkini, akkor válaszd inkább a hazait. Maximum új recept után nézel és más készül, mint amit eredetileg terveztél. 🙂
A fenntartható táplálkozás egy lényeges pontja a rugalmasság. Amikor azt látod, hogy a kamrában már kókadozik a káposzta, akkor krumplis tészta helyett készíts káposztás tésztát! Így jóval kevesebb étel végzi majd a kukában.
Ha pedig másnapra eltettél egy ételt, de mégsem kívánod, gondold újra, és főzz belőle valami mást. Ha nem szeretnél ismét pörköltet enni, akkor csinálj egy ragulevest, aminek a pörköltes alapját már ki is pipálhatod.
Ha változatosan táplálkozol, azzal a Föld kimerülését is csökkentheted. Nem kell feltétlenül vegetáriánusnak lenned azért, mert a fenntartható táplálkozásra törekszel. Hiszen semmivel sem jobb avokádót fogyasztani, mint magyar húst. Inkább a mértékre, és a változatosságra kell törekedni. Nem várhatjuk el a Földtől, hogy év minden szakaszában paradicsomot termeljen. Ehhez szükséges, hogy télen az akkor elérhető (akkor termő vagy eltartható) alapanyagokból táplálkozunk.
Húsmentesség helyett törekedj arra, hogy a nap során elfogyasztott ételek legalább felét a zöldségek és a gyümölcsök tegyék ki. Legalább napi 4 alkalommal egyél belőlük, ebből egyszer nyersen. Akár hetente egyszer-kétszer húsmentes napokat is beiktathatsz az életedbe, amivel további lépést teszel a fenntartható táplálkozás irányába.
És ne feledd, a fenntartható táplálkozás nem arról szól, hogy mindent tökéletesen csinálj! Sokkal inkább arról, hogy sok ember próbálja tökéletlenül! Ezért ne félj példát mutatni másoknak. Bátran vedd elő a piacon a saját szütyődet, és szólj hangosan az eladónak, hogy abba szeretnéd kérni a zöldségeket. 🙂
Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.
Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?
A fiatal, lendületes titánok, akik mindent felkutatnak, hogy senkinek se kelljen a legelejéről kezdeni. Csapatunk csak az ételek iránt érzett rajongásával kapcsolódik bármely helyhez, termékhez, így biztos lehetsz, hogy mindenkit pártatlanul ítélünk meg és alaposan “átrágjuk” magunkat a részleteken.
Fontos szempont a kiválasztásnál, hogy képes legyél olvasmányosan megfogalmazni a tapasztalatot és készíteni egy szép képet a poszthoz. Csak ne feledd: előbb a fotó, aztán az élmény, végül az írás! Legalábbis szerintünk így jön ki a legszebb eredmény. :)
Ha írsz nekünk, meg fogunk kérni egy próba tesztre. Célunk, hogy a beérkezett anyaggal előszűrjük, hogy kivel szeretnénk hosszútávon együtt dolgozni. Nincsen nehéz dolgod, mert egyrészt vajszívünk van, másrészt ha amúgy is szeretsz kipróbálni/bemutatni helyeket, 1-2 nap alatt elkészülhet a mű. Ne aggódj, nem fogjuk a beleegyezésed nélkül felhasználni az írást, ha beleszeretünk, úgyis átadjuk neked a lehetőséget.
Közösségünk fontos teszt szempontjai közé tartozik a kiszolgálás/kiszállítás gyorsasága, személyzet kedvessége, tálalás, ízélmény és az ár-érték arány. Kérünk jelöld meg, hogy az étel milyen csoportba tartozik (laktózmentes, vegetáriánus, gluténmentes, stb.) és ne feledd el megadni a hely és a kipróbált étel nevét sem.
Őszintén és nyíltan kommunikálunk olvasóink felé tehát ne tartsd magadban a véleményed!
Kollégáink 24 órán belül felveszik Veled a megadott elérhetőségeid egyikén a kapcsolatot. Addig is nézz szét új tesztjeink között.