Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.
Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?
Magamban mindig megállapítom, hogy a 6. kerület igenis megér egy misét…aztán ismét jól elfeledkezem róla, és bár személyes okokból is, de beragadok az 5.-7.-8. kerületek Bermuda-háromszögébe. A Kata glutén- és laktózmentes étterem miatt azonban végre megint a Terézvárosba keveredtem (az egyik barátnőmmel karöltve), és már a Hajós utca felé sétálva konstatáltam, hogy mennyi érdekes hely van errefelé, és többet kéne idelátogatnom.
A melegebb évszakokban teraszos étterem két belső helyiségből áll: egy nagyon szépen berendezett ízléses enteriőrt hoztak létre a megálmodói, értem ez alatt, hogy nemcsak a párnák és a falak, de még a szalvéták és a poharak is illenek egymáshoz, az ablaknál található kisebb dzsungel és számtalan gyertya pedig még sejtelmesebbé varázsolja az egyébként kék dizájnt.
A meglehetősen hosszú (minimum 2-2 oldal kategóriánként: koktélok, borok, ételek) étlapról barátnőmmel teljesen hasonló fogásokat választottunk ki:
A koktélok amellett, hogy nagyon finomak, még szépek is voltak. Sikerült őket kevés jéggel kivitelezni, a műanyag szívószál azonban nálam sajnos mínusz pont. A limonádék meglehetősen nagy adagok voltak, meginni is alig bírtuk. A körtés-karamellásat kíváncsiságból kértük, ezt inkább azoknak ajánlom, akik kedvelik a szokásostól eltérő ízeket.
A két hambi viszonylag gyorsan elkészült. Természetesen a hely nevéhez méltóan gluténmentes buciban és laktózmentes szósszal. Az én választásomat laktózmentes camembert-tel, valamint laktózmentes coleslaw salátával tálalták a sült krumpli mellett. A meglehetősen nagy adag (tényleg szinte alig bírtuk megenni) ízre finom volt, a buci állagra és ízre is olyan, mint a hagyományos, glutént tartalmazó rokona, azonban nekem annak ellenére, hogy volt benne szósz és nem volt száraz, hiányzott még valami. A camembert-es egyébként jó választás volt, ha vegetáriánus vagy, ha nem, szívesen ajánlom.
Mire a desszertekhez értünk, én már csak valami könnyű fogásra vágytam a nagy adag hambi után, ezért madártejet rendeltem… Erről az ételről él egy kép a fejemben, ahogyan a nagymami készíti mindig, és bár az értékelésnél nyilván nem ez lesz a megugrandó szint, mert senki nem járna jól, 🙂 megmondom őszintén, kicsit másra számítottam. A madártejet, még ha glutén-, és laktózmentes is, egy inkább folyékony állagú, puha habfelhőkkel megtoldott desszertként képzelem el. Amit én kaptam, bár kinézetre nagyon is mutatós volt, állagra inkább a pudinghoz hasonlított, a benne található fehér kis sziget pedig panna cottára egy ujjbegynyi habcsókkal a tetején, sok gyümölccsel és virággal díszítve. A desszert az elején nagyon is etette magát, azonban a végére – valószínűleg, amikor túltelítődtem cukorral – inkább már csak az édes ízt éreztem belőle. Annyi biztos, hogy ez nem egy könnyű madártej.
A kókuszos máktorta almakrémmel inkább a másik véglet volt: a tálalás itt is hibátlan és ízléses, ízre viszont kicsit natúr, kevés cukkoral, ami egyébként be kell vallani, jobb döntés, mint túl édesíteni valamit.
Az árak a helyen a következőképpen alakulnak: Koktélok 1950 és 2950 Ft között kérhetőek, a klasszikus italok mellett megtalálható egy szélesebb gin&tonic szelekció is 6 féle ginnel, valamint a szokásos üdítő és szeszes ital kategóriák mellett kérhetőek prémium alkoholmentes üdítők (950 Ft – főképp Fever Tree és Fentimans termékek) is, illetve limonádék (1200 – 1450 Ft – klasszikus, körte-karamell, passion fruit, erdei gyümölcs), és természetesen kávék (500 – 1650 Ft), teák (750 Ft – Dilmah) széles kínálata.
Az előételek 2900 és 6950 Ft között kérhetőek, azonban azt mindenképp meg kell említenem, hogy a felső értékhatár a kétszemélyes magyaros Kata tálra vonatkozik. A levesek átlagosan 2000 Ft-ba kerülnek, ezúttal ugyan nem került rájuk sor, de currys lencseleves nagyon szimpinek tűnik! A főételek árai (beleértve a különféle húsokat, tésztákat és hambikat is) 3500 és 5000 Ft között mozognak, két kivétellel: a tarja és a ribeye steak (kevésbé meglepő módon) 5700 és 8990 Ft-ért kérhető. A desszertek átlagosan 2000 Ft-ba kerülnek és az általunk kért két opción kívül még egy választás szerepelt a listán: a csokoládé fondant angol krémmel.
Amit a menüvel kapcsolatban hiányoltam, az a mentességek feltüntetése volt. Bár értem, hogy minden glutén-, és laktózmentes, de úgy gondolom, hogy bizonyos étkezési szokások/diéták esetében könnyebbséget jelent, ha fel vannak tüntetve az egyéb mentességek is.
A személyzet egyébként kedves és mosolygós volt. Nem voltak tolakodóak, de nem is lepkehálóval kellett őket levadászni, hogy rendelni szeretnénk még, mint egyes helyeken. Mi viszonylag korán (egyből munka után 6 körül) érkeztünk, ekkor a hely még szinte üres volt, azonban mire végeztünk az étterem is megtelt (főképp külföldiekkel: ez lehet a helyszín, az árkategória, vagy az étkezési tudatosság/igény miatt is), ezért mindenképpen javaslom, hogy foglaljatok asztalt, mielőtt (potyára) érkeznétek.
Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.
Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?
A fiatal, lendületes titánok, akik mindent felkutatnak, hogy senkinek se kelljen a legelejéről kezdeni. Csapatunk csak az ételek iránt érzett rajongásával kapcsolódik bármely helyhez, termékhez, így biztos lehetsz, hogy mindenkit pártatlanul ítélünk meg és alaposan “átrágjuk” magunkat a részleteken.
Fontos szempont a kiválasztásnál, hogy képes legyél olvasmányosan megfogalmazni a tapasztalatot és készíteni egy szép képet a poszthoz. Csak ne feledd: előbb a fotó, aztán az élmény, végül az írás! Legalábbis szerintünk így jön ki a legszebb eredmény. :)
Ha írsz nekünk, meg fogunk kérni egy próba tesztre. Célunk, hogy a beérkezett anyaggal előszűrjük, hogy kivel szeretnénk hosszútávon együtt dolgozni. Nincsen nehéz dolgod, mert egyrészt vajszívünk van, másrészt ha amúgy is szeretsz kipróbálni/bemutatni helyeket, 1-2 nap alatt elkészülhet a mű. Ne aggódj, nem fogjuk a beleegyezésed nélkül felhasználni az írást, ha beleszeretünk, úgyis átadjuk neked a lehetőséget.
Közösségünk fontos teszt szempontjai közé tartozik a kiszolgálás/kiszállítás gyorsasága, személyzet kedvessége, tálalás, ízélmény és az ár-érték arány. Kérünk jelöld meg, hogy az étel milyen csoportba tartozik (laktózmentes, vegetáriánus, gluténmentes, stb.) és ne feledd el megadni a hely és a kipróbált étel nevét sem.
Őszintén és nyíltan kommunikálunk olvasóink felé tehát ne tartsd magadban a véleményed!
Kollégáink 24 órán belül felveszik Veled a megadott elérhetőségeid egyikén a kapcsolatot. Addig is nézz szét új tesztjeink között.