10 kérdés, 10 válasz – Asiama Evelynnel beszélgettem az Intuitív Étkezésről

Amikor csak lehetőségünk van, adjuk meg a módját az étkezésnek. Szánjuk rá az időt, üljünk le, terítsünk meg, érkezzünk meg fejben is, ha sikerül, tegyük félre a telefont, laptopot, vagy bármi mást és fordítsuk a figyelmünket az evésre, az ételekre, az ízekre: ugye, hogy más így?

Végre karácsony, gondolhatnánk! Család, barátok pihenés… de sokunk első gondolata a korábbiakkal ellentétben mégis inkább étel fókuszú: “na már megint mennyit fel fogok szedni”, “indul a családi trakta”… És még mielőtt ténylegesen elkezdődne a SZERETET ünnepe, lemondunk róla, és egy lelkiismeret furdalással terhelt, kalória-szorongásos, desszert-kihagyós karácsonyt élünk meg.

Ennek azonban nem kellene így lennie. A téma kapcsán Asiama Evelynnel beszélgettem, aki az Intuitív Étkezésről és a non-diet szemléletről osztott meg velem érdekes információkat. Az alábbi kérdések mentén azt szerettem volna megérteni, hogy mit takar az általa képviselt Intuitív Étkezés, milyen szabályokat érdemes betartani, és a segítsége által hogyan találhatunk (vissza) az ételek és az élet élvezetéhez.

A fotón: Asiama Evelyn, a képet készítette: Horváth Katalin Fanni

Mi az az intuitív étkezés?

Erről a témáról ténylegesen órákat tudnék beszélni, de a lényeg, hogy az Intuitív Étkezés alapvetően egyfajta belső hangra hallgatáson, testünk jelzéseinek megfigyelésén, önismereten és önelfogadáson alapuló koncepció, melyet két amerikai dietetikus foglalt össze keretrendszerré. A belső hangról azonban a nagy rohanásban hajlamosak vagyunk nem tudomást venni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a mai felgyorsult világban nehéz csupán ösztönön alapuló táplálkozásról beszélni, hiszen rengeteg inger ér minket nap mint nap. Ezek az ingerek általában vagy (többlet)fogyasztást váltanak ki, vagy önsanyargatást és irreális énképet alakítanak ki az emberek fejében, és ez helytelen. (A szemléltetéshez elég egy általános női magazin felépítésére gondolni: 1. cikk: “Gyönyörű vagy úgy, ahogy vagy!”, 2. cikk: “Így legyél vékonyabb, legújabb diéta trendek”, 3. cikk: “Ezt a süti receptet mindenképp ki kell próbálnod”.)  Összefoglalóan ez az ún. diétakultúra jelensége.

Tehát jól sejtem, hogy az alapprobléma a hazai vagy még inkább a világszintű diétakultúrával van?

Abszolút! Ráadásul több sebből is vérzik a történet; mind mentális, mind pedig fizikai síkon. Az általános diétakultúra az egyén személyes jóléte helyett gyakran csap át egy hajszolt testtömeg csökkentésbe, ha van, ha nincs rá szüksége az illetőnek. Ezzel szemben az Intuitív Étkezés egy olyan életmód, és direkt nem a diéta szót használom, mely az egyén jóllétét helyezi a középpontba. Ha még eddig nem tettük, tegyünk különbséget a diéta és az életmód szavak között. A diéta egy időszakra vonatkozik, az életmód pedig, mint ahogy a neve is árulkodik, egy egész életen át fenntartható állapot.

Ez a non-diet szemlélet egy 30 éves koncepción alapszik, a lényege pedig, hogy olyan feltételek mentén haladjon, amiben az illető önsanyargatás, szégyenkezés és bármi egyéb negatív érzelem nélkül, jól tudja magát érezni.

Szerencsére a 2010 körültől fellelhető publikációk, a mindful-eating és a slow-eating mozgalmak mind hozzájárultak ahhoz, hogy az indokolatlan diétázásnak legyen egy ellenpólusa is a köztudatban, és lassacskán kialakuljon egy tudatosabb kör, valamint egy reálisabb testkép az emberek fejében.

Hogy néz ki tehát a fentiek alapján egy helyes életmód?

Ahelyett, hogy a fókusz a testsúly kérdéskörére kerülne, érdemes más élettani és pszichológiai mérőszámokat figyelembe venni, ilyenek például a vérzsír, a vércukor, a vérnyomás, a napi közérzet és a mentális állapot, melyek tudat alatt ugyan, de ténylegesen hatnak az aktuális közérzetünkre. A fentiek mellett fontos megértenünk a miérteket (ez a mentális vonatkozás).

Le akar fogyni valaki? De miért? Mert 36 helyett inkább 34-es nadrágot szeretne hordani divatból? Mert feltételezi, hogy eggyel nagyobb méretet hordva ő már kevésbé értékes?

Illetve természetesen nem elhanyagolható a sportolás sem. De az egész érdekessége az, hogy az Intuitív Étkezés egy folyamatos tanulási életút, előre megszabott diéta, vagy étrend nélkül.

Ez nagyon érdekes! Tudnál erről a tanulási folyamatról még pár szót mondani?

Természetesen! Vegyünk egy egyszerű példát: Vajon miért lehet az egyeseknél, hogy mindig édeset kívánnak reggelire? Mert gyerekkorukban az anyukájuk reggelente mindig frissen sütötte a brióst, és az édes ízek azóta is az otthon melegét jelentik számukra? Könnyen lehet! Az ízek és az illatok sok élményt és emléket őriznek meg, és általuk tudat alatt is újra meg újra (ha csak pár másodpercre is), de belehelyezkedünk egy-egy számunkra kedves élménybe… vagy éppen kellemetlenbe. Lehet, hogy azért utálod a spenótfőzeléket a mai napig is, mert akárhogy is tiltakoztál az oviban, akkor is lenyomták a torkodon? Nincs kizárva! Számtalan hasonló példát lehetne még említeni, és éppen ez az oka annak is, hogy egyénenként változik, ki melyik étel kapcsán érzi magát jól vagy rosszul. Így sokkal hasznosabb, ha ahelyett, hogy kizárólag valaki más mondja meg, mit együnk és állítja össze az étrendünket, mindenki önmaga tapasztalja ki a saját teste jelzései alapján, hogy mi az, ami neki jót tesz, és mi az, ami nem igazán, hiszen így kerülhetünk egyensúlyba a saját érzelmeinkkel is.

Beszéltél korábban arról, hogy van a történetnek egy sport vonatkozása is. Itt mire érdemes odafigyelni?

Így igaz! Első körben fontos leszögezni, hogy az, hogy milyen a testünk, alapvetően számos tényezőtől, köztük a genetikától is függ. Így ha valaki olyan családból jön, hogy mindenki alacsony, nem várható, hogy ő maga 2 méteresre nőjön, és ezzel nincs is semmi gond. Tény, hogy bizonyos szempontból tudjuk szabályozni a kinézetünket, de a kérdés, hogy milyen áron. Mi az a szint, ami még nem csap át önsanyargatásba, és “ész nélküli” túlhajszolt terhelésbe, például fogyási vagy erőltetett izomtömeg növelési szándékkal. Mi az a szint, amiben valóban jól érezzük magunkat, mert jól teljesít a testünk – attól függetlenül, hogyan néz ki.

A testkép formálása során a lényeg magának a biológiai szükségletnek, a mozgásigénynek a kielégítése.

Sajnos, ha a motiváció rossz, valószínűleg a hosszú távú eredmény is elmarad az eredetileg kitűzöttől. Ha heti négyszer jársz el például konditerembe, de csak azért mert “muszáj”, és egyébként nem is szereted az egészet, a motivációd is hamarabb fog lelankadni, ráadásul még csak nem is érzed jól magad közben.

Ez egyébként szépen látszik az újév kapcsán a konditerembe járók számán is, melyet személyi edzőként tapasztaltam. Általában nagyjából márciusig tart a dömping, majd április májusban még a nagyon elszánt bikini-bodyra készülőkkel lehet találkozni, de mire eljön az ősz, már csak tényleg azok maradnak, akik szeretik is az adott mozgásformát!

Érdemes próbálkozni, és megtalálni azt a sportot, amit jókedvvel, a mozgás öröme miatt tudunk csinálni! Külön felhívnám még a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben a home office-ban töltött órák megnövekedett száma miatt sokaknál a korábbi minimális mozgás is redukálódott a nappali és a konyha közötti sétálásra, ez pedig mozgásszervi megbetegedések kiváltója lehet. Érdemes tudatosan beépíteni a mindennapjainkba (még ha a sportot nem is sikerül egyből) legalább egy kis sétát!

Valóban, az otthon töltött órák számának megnövekedése sokunk mozgási ritmusát megváltoztatta. Így van ez az evéssel is?

Bizonyos értelemben véve igen. Egyébként itt egy nagyon érdekes dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az első karantén idején sorra lehetett olvasni a cikkeket, hogy a magyar lakosság átlagosan ennyit meg annyit hízott, és ezzel együtt elindult a karantén-fat-shaming. Ezzel több probléma is van: egyrészt, hogy a táplálkozás általi frusztrációoldás egy teljesen, ha úgy tetszik magától értetődő folyamat, másrészt figyelembe véve, hogy a mozgással töltött órák száma sokunknál lecsökkent, az egyensúly megbillenése mondhatni egy előre látható történet volt.

Az igazi probléma azonban maga a shaming: a megszégyenítés, a cikizés, az odamondogatás.

Mind emberek vagyunk és mind máshogy reagálunk bizonyos helyzetekre fizikailag, mentálisan és érzelmileg is, ugyanúgy, ahogy minden étel egyazon értékű étel. Ezzel meg is érkeztünk ahhoz a ponthoz, amire ki szerettem volna térni: nincsenek jobbak vagy rosszabbak, ételek vannak. Újra és újra fellángoló diétás trend, hogy kerüljük a cukrot, kerüljük a lisztet, kerüljük ezt, kerüljük azt. Azonban az alapanyagok démonizálása nem feltétlenül vezet az egészségesebb és elégedettebb életmód eléréséhez. Természetesen (eltekintve a különböző intoleranciáktól, érzékenységektől és betegségektől) minden étel ugyanúgy hordoz olyan tápanyagot, melyre az adott esetben a szervezetünknek szüksége lehet, amennyiben jelez azáltal, hogy megkívántál például egy csokibevonatos fánkot. Lehet, hogy egy nettó kalóriabombával van dolgod, de elképzelhető, hogy addigra már túl vagy egy reggeli edzésen, 3 meetingen és még a gyerekért is el kell menni az oviba mielőtt bezár az élelmiszerbolt, ahova még szintén szeretnél odaérni. Sokan esnek abba a hibába, hogy megvonják maguktól (különböző indokokra hivatkozva) a tápanyagokat, pusztán azért, mert valaki azt mondta, hogy attól neki jobb lesz.

Hívhatjuk-e ezt már evési problémának?

Igen! Társadalmunkban elterjedt tévhit, hogy a evési probléma kizárólag az anorexiára és a bulimiára vonatkozik. Ezek azonban már a szélsőséges kategóriába tartoznak. A tápanyagmegvonás, a kényszeres kalóriaszámlálgatás, a ”bűnözés szó alkalmazása az ételekre, étkezésekre”, majd önsanyargatás, az étel-démonizálás, az evéssel kapcsolatos bűntudat, szorongás és még sorolhatnánk, mind-mind arra utalnak, hogy az egyénnek nincsen egészséges kapcsolata az ételekkel, az evéssel, vagy adott esetben saját magával.

Ilyen esetben mindenképpen érdemes feleszmélni, mert bár nem gondolnánk, de ha megeszünk egy csokit, majd úgy érezzük, hogy azt kompenzálnunk kell, ezért másnap nem eszünk, csak egy fél almát, evési problémával/evészavarral van dolgunk.

Ilyenkor az emberi mivoltunkat kérdőjelezzük meg tulajdonképpen, és ez mindenképp egy red flag! A helyes hozzáállás az lenne, ha egyszerűen el tudnánk fogadni, hogy jólesett, finom volt, és most továbblépünk, folytatjuk az életünket. Kész. Ilyen egyszerű.

A fotón: Asiama Evelyn, a képet készítette: Szász Laura Zita

A karácsonyi időszak közeledtével milyen tippeket tudnál mondani?

Sokaknak az első gondolata az, hogy “Na, már megint mennyit fogok hízni!”, ahelyett hogy annak örülnének, hogy végre időt tölthetnek a szeretteikkel. Ez a hibás diétakultúra miatt ivódott be a köztudatba, így az élményközpontúság helyett ételközpontúság alakult ki.

Javaslom, és nem csak karácsonyra vonatkozóan, hanem az év többi napján is, hogy amikor csak lehetőségünk van, adjuk meg a módját az étkezésnek. Szánjuk rá az időt, üljünk le, terítsünk meg, érkezzünk meg fejben is, ha sikerül, tegyük félre a telefont, laptopot, vagy bármi mást, és fordítsuk a figyelmünket az evésre, az ételekre, az ízekre: ugye, hogy más így? Ilyenkor a szervezetedben is tudatosodik, hogy Te most eszel. Nem rohansz, és bekapsz pár falatot, nem mást csinálsz, eszel, így a tápanyagok is máshogy fognak a szervezetedben célba érni, de legalábbis a közérzeted mindenképp jobb lesz, hiszen van időd saját magadra, és a tested jelzéseire figyelni, így megtapasztalhatod a jóllakottság érzését is, ugyanúgy, ahogy az éhséget is meg szoktad érezni. (Egyébként így a túlevés is elkerülhető, a gyors habzsolás során ugyanis az agyadnak nincs ideje felfogni, hogy mi történik, ehhez átlagosan kb. 20 perc szükséges).

Bár nem közvetlenül ide tartozik, de sokan tértek át az utóbbi időben a glutén-, tej-, vagy bármilyen másik mentes étrendre, amivel nincs is semmi gond, viszont nézzünk egy picit a dolgok mögé egy egyszerű példa által. Rohansz fel a metróból, megcsap a péksüti illat, eszedbe jut, hogy ma még nem is ettél, ezért gyorsan veszel párat, és amíg a villamosig érsz már be is tömted mindent. Egy gluténmentes étrendnél ezt nem tudod megtenni. Előkészületet, sütést, dobozolást, bizonyos szempontból lelassulást igényel. Ugyanakkor mégis azt veszed észre, hogy használ, mert már nem pattanásos a bőröd, nem vagy felpuffadva, stb. Konklúzió: biztos a glutén okozta. Pedig az is könnyen előfordulhat, hogy ha az illető jobban odafigyelni az étkezésre (pl. előkészítés), abban az esetben az önmagával foglalkozásnak az ideje növekszik meg, és az enyhülés is az önmagával foglalkozás miatt, a lelassulás miatt következik be.

Visszatérve a karácsonyra még két általános dolog szokott ilyenkor történni. Az egyik a tukmálás. Van olyan, akinek ez a szeretetnyelve: “Miért nem esztek?”, “Egyetek még!” “Olyan keveset ettetek, hát ezért főztem annyit?”

Ilyenkor azonban fontos tudatosítani, hogy a saját jó közérzetedért elsősorban Te vagy a felelős. Nem érdemes csak azért többet enni, hogy ne bánts meg valakit.

Próbáld inkább megértetni az illetővel, hogy nem őt utasítod vissza, hanem nem esik jól most több étel, de később még eszel, vagy szívesen el is viszel belőle akár. A másik, ami szintén visszavezethető a shaming témakörhöz a “Milyen sokat eszel!” vagy a “Jó sokat szedtél” stb. csipkelődő megjegyzések. Ez szintén bűntudatkeltéshez vezet. Tudatosan készítsük fel magunkat arra, hogy ne váljunk se céltáblává, se pedig másoknak ne célozgassunk.

Az étel étel, a közös étkezés pedig hagyomány, kultúra, közösségi program, egyfajta csapatépítés, nem csupán biológiai szükséglet.

Tudnál esetleg kiemelni olyan sikersztorit, amire büszke vagy?

Nagyon sok kedvenc történetem van, így nem is tudnék csak egyet kiemelni. Csoportos foglalkozásokat, workshopokat és egyéni konzultációkat is tartok, és általánosságban azt szoktam mondani, hogy bár javaslatok lehetnek, de nincs olyan cipő, ami mindenkire jó. Minden eset egyedi, ugyanakkor érdekes tapasztalat, hogy mivel egyesek gyorsabban eljutnak bizonyos gondolatokhoz, mint mások, ezért a workshopok kifejezetten hasznosak tudnak lenni, mert ilyenkor a jelenlévők az információ megosztás során egymástól is tanulnak!

Köszönöm, nagyon sok érdekességet tanultam! Azt hiszem, talán már felesleges is megkérdeznem, de mit eszel egy nap folyamán általában?

A válaszom egyszerű! Bármit! Azt, annyit és úgy, ahogyan jólesik! 🙂

A fotón: Asiama Evelyn, a képet készítette: Szász Laura Zita