L&R Italian – Hagyományos olasz ízek, elegáns környezetben

Nem a szokásos trattoria típusú olasz éttermek közé tartozik, inkább amolyan “fancy” hely, szorongások nélkül.

Mindketten rajongunk az olasz konyháért, ezért a hét levezetéseként a Vörösmarty tér legújabb éttermébe, a Lounge & Restaurant Italian-be mentünk vacsizni.

Az étterem modern és elegáns, érződik, hogy itt bizony minőségre lehet számítani. Nem a szokásos trattoria típusú olasz éttermek közé tartozik, inkább amolyan “fancy” hely, szorongások nélkül. Pizza nincs, de cserébe bőséges a választék a tengeri herkentyűk, tészták, halak és rizottók között.

A felszolgálók figyelmessége és segítőkészsége az első perctől kezdve, a vacsora végéig kifogástalan volt.

Nőként sokszor szembesülök, azzal a problémával, hogy a legkisebb táskámat sem tudom a megfelelő helyre pakolni, főleg kétszemélyes asztalnál, úgyhogy nagyon hálás voltam, amikor a felszolgálótól kaptam egy asztalra helyezhető táskatartót.

Az ital és étlap mellé kaptunk egy hetente/kéthetente változó Chef ajánlatot is, valamint tájékoztatást az előző napi eseményből fennmaradt ételkülönlegességekről.

Ha tematikus étterembe megyek, akkor mindig próbálok az adott nemzet italai közül választani, úgyhogy, amíg végigböngésztük az étlapot, addig kértünk egy olasz Peroni sört (1290Ft ) és egy Hugot (1990 Ft).

Az olasz borok és proseccók mellett magyar, francia, német és még új-zélandi borokat is találunk az itallapon. Mi csak az olasz fehérborokból kóstoltunk, volt, ami kevésbé nyerte el a tetszésünket, de volt olyan is, amire másnap egyből rá is kerestem, hogy honnan tudnék beszerezni itthonra is.

Előző nap osztriga estet tartottak, amit még egyikünk sem próbált soha, ezért kaptunk az alkalmon, hogy itt az ideje megkóstolni. “Hátha nem ízlik” alapon, kértünk előételként még egy vajban és brandyben áztatott Szent Jakab-kagylót is.

Bár “használati utasítást” nem kaptunk az osztrigához (lehet csak azért mert túlságosan magabiztosan rendeltük), rövid próbálkozás után sikerült elfogyasztanunk, és sajnos nagyon nem nyerte el a tetszésünket. Annyira sós tengeri íze volt, hogy a rácsepegtetett citromlé sem segített rajta. De ez egyéni preferencia, ki mennyire szereti ezeket a különlegességeket. (Úgy tűnik, mi nem. 😀 )

Szerencsére nem volt időnk, hogy az osztrigás rossz élményünk megbélyegezze az esténket, mert egyből hozták is a másik előételünket.

Már a tálalás is nagyon tetszett, nem díszítették túl, az egyszerű de nagyszerű elvet követve.

Az enyhén barnított vajas, brandys Szent-Jakab kagylókat (3950 Ft) kagylóhéjban tálalták, morzsával. A tengeri ételeket sajnos könnyű elrontani, általában túlfőzik/sütik, de itt sikerült elérni azt a krémesebb ízt és tökéletes állagot, amire már ránézésre számítottunk. Egyszerűen zseni volt!

A főételeink a következőek voltak:

• Sült garnéla tintahallal és cukkinivel (5950 Ft), köretnek vajas spenót parmezánnal (1250 Ft)
• Fettucine branzino proseccoval (4250 Ft)

A tengeri herkentyűs főétel látványa két meglepetést is okozott. Az étlapon szereplő “sült” kifejezés helyett, inkább a “ropogósra sütött” vagy “bundázott” szavak egyike jellemezte inkább.  Mentségükre szóljon, ha angolul (fried) vagy olaszul (fritto) rendeltünk volna, akkor nem ér meglepetés. A fordítási félreértés amiatt lehet, hogy mindkét szakács olasz nemzetiségű.

Elsőre kevésnek tűnt a tölcsér alakú tál miatt és el is elgondolkoztam, hogy ezt lehet inkább nekem kellett volna kérnem, de a desszerthez közeledve kiderült, hogy tévedtem, és mindkét főétel nagyon laktató volt.

A garnéla és a tintahal mellé salit és kis tálban cukkinis krémet tálaltak. Tökéletes állagú volt a kényesebben elkészíthető tintahal is. A vajas – parmezános spenót nagy adag volt a megszokottakhoz képest, viszont sajnos nem lehetett érezni a parmezános ízt.

A fettucine, az olasz konyhára jellemzően, al dantéra volt főzve. A branzinot, apróra szelve keverték a tésztába és sült, színes koktélparadicsomokkal tálalták. A szósz, a tipikus pár összetevős alapanyagokból állt össze, parádésan finom volt, viszont a várt prosecco íz nem volt annyira kiérezhető. A legtöbb tésztát egyébként helyben készítik, eredeti olasz alapanyagokból.

Szigorúan szakmai kutatás miatt (ha-ha), elérkeztünk a kedvenc részemhez. Tipikus olasz desszerteket választottunk: szicíliai cannolot (2000 Ft) és 50-50 tiramisut (2300 Ft).

A tökéletesen roppanó, enyhén kakaós cannolo tésztáját, mézzel édesített ricottás krémmel töltötték meg. Tökéletes összhang!

És amiért mindenképp visszamennék, az a tiramisu! Bevallom őszintén, elsőre nem voltam oda érte.

Olaszországi munkám miatt szinte kötelezően kóstoltam mindenhol ezt az egyszerű, de annál könnyebben elrontható desszertet. A megszokott, kávétól eláztatott babapiskóta rétegek között, a már egy vagy több nappal előre elkészített mascarponés krémtől nehezen vonatkoztattam el.

Elsőre ez esetben is úgy éreztem, hogy túl sok benne a roppanós elem, de a harmadik falat után elismertem, hogy Olaszországon kívül, eddig itt ettem a legfinomabb tiramisut.

Itt frissen készítik, az épphogy kávéba mártott babapiskótára egy több tojássárgájával készült mascarponés habkönnyű krémet tesznek. Az 50-50 Tiramisu név miatt, egyik felét kakaóporral, a másikat pedig erdei gyümölcs mártással és bogyós gyümikkel díszítik.

Hogy még legyen elég energiánk lesétálni a bőséges vacsit, kértünk egy ristrettot (750 Ft) is. Mauro Premium kávéval dolgoznak. Sajnos kicsit odaégették a kávét, ezért a kelleténél keserűbb volt.

Elég központi helyen található az étterem, így nem meglepő, hogy az árak magasak, de a minőségről ez ugyanúgy elmondható.