Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.
Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?
Vasárnap el is mentem bevásárolni, és felkészültem, hogy rászánom a délutánom az előkészítésre. A ételek, amelyeket készítettem vegán, illetve gluténmentesek, de ez nyilván tetszés szerint variálható. Az általam vásárolt összetevőkből később háromféle étel készült. Ketten ettük három napon keresztül.
Első körben felraktam két lábasba vizet forrni. Közben megpucoltam a répát, a gombát, a karalábét és a céklát, majd mikor már forrt a víz, az egyikbe beleraktam a rizst (egy leveskockával), a másikba pedig egészben a céklákat. A sárgarépából kettőt lereszeltem, a másik kettőt pedig hasábokra vágtam. Hasonlóan jártam el a szárzellerrel és a karalábéval is. Ezek egy dobozba kerültek a hétre “rágcsa” gyanánt.
A cukkinit és a padlizsánt feldaraboltam és egy pici sót raktam rájuk dobozba kerülés előtt, hogy jobb legyen az állaguk. Mikor megfőtt a rizs kivettem, és a megmaradt lébe beleraktam a babot, illetve egy fej hagymát négybe vágva. A tofukat is feldaraboltam, majd miután megfőtt a cékla, kettőt lereszeltem, kettőt pedig felkockáztam. A lereszelt cékla felét összeturmixoltam a gombával, illetve az útifűmaghéjjal majd mehetett egy dobozba. A babot szintén leszűrtem és belekerült a dobozba
Így tehát volt főtt rizsem, egy doboz nyers rágcsa zöldségem, 1 doboz reszelt répám és céklám, 1 doboz darabolt főtt céklám, darabolt tofum, főtt babom és egy céklás-gombás fasírt alapom.
Az első fogás, amit az előre elkészített dolgokból csináltam egy buddha-tál volt. Ehhez a tofut lepirítottam, és már csak tálalnom kellett. Raktam a tányéromra egy adag rizst, egy adag salátát, reszelt céklát, reszelt répát, egy marék főtt babot, szósznak pedig hummuszt pakoltam a tetejére, és már készen is volt.
A második étel elkészítésénél kicsit több időm volt otthon, így a feldarabolt cukkinit, padlizsánt és paradicsomot sóval és olajjal betoltam a sütőbe 40 percre. Amikor megsült, összekevertem a főtt céklakockákkal és balzsamecet krémmel, rápakoltam a rizsre, majd megbolondítottam egy kis szezámmaggal.
A harmadik étel egy babfőzelék volt, céklás-gombás fasírttal. Felraktam egy serpenyőt melegedni, miután felmelegedett mehettek bele a vegán zöldségfasírtjaim. Közben a babot is felraktam egy lábasban kb. másfél deci vízzel melegedni. A vegán joghurtot összekevertem két kanál gluténmentes liszttel, sóval, pirospaprikával, majd mikor forrt már a víz a bab alatt, akkor beleöntöttem. Közben a fasírtok is megsültek így máris lehetett tálalni és fogyasztani.
Nagyon jó ötletnek tartom a dobozos előkészítést, hiszen így mindennap valami új, frissen készült étel került az asztalra, mégse kellett minden alkalommal órákat töltenem a konyhában. Az előre felvágott rágcsa zöldségek pedig sokszor nagyon jól jöttek egy kis humusszal vagy mogyoróvajjal.
Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.
Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?
A fiatal, lendületes titánok, akik mindent felkutatnak, hogy senkinek se kelljen a legelejéről kezdeni. Csapatunk csak az ételek iránt érzett rajongásával kapcsolódik bármely helyhez, termékhez, így biztos lehetsz, hogy mindenkit pártatlanul ítélünk meg és alaposan “átrágjuk” magunkat a részleteken.
Fontos szempont a kiválasztásnál, hogy képes legyél olvasmányosan megfogalmazni a tapasztalatot és készíteni egy szép képet a poszthoz. Csak ne feledd: előbb a fotó, aztán az élmény, végül az írás! Legalábbis szerintünk így jön ki a legszebb eredmény. :)
Ha írsz nekünk, meg fogunk kérni egy próba tesztre. Célunk, hogy a beérkezett anyaggal előszűrjük, hogy kivel szeretnénk hosszútávon együtt dolgozni. Nincsen nehéz dolgod, mert egyrészt vajszívünk van, másrészt ha amúgy is szeretsz kipróbálni/bemutatni helyeket, 1-2 nap alatt elkészülhet a mű. Ne aggódj, nem fogjuk a beleegyezésed nélkül felhasználni az írást, ha beleszeretünk, úgyis átadjuk neked a lehetőséget.
Közösségünk fontos teszt szempontjai közé tartozik a kiszolgálás/kiszállítás gyorsasága, személyzet kedvessége, tálalás, ízélmény és az ár-érték arány. Kérünk jelöld meg, hogy az étel milyen csoportba tartozik (laktózmentes, vegetáriánus, gluténmentes, stb.) és ne feledd el megadni a hely és a kipróbált étel nevét sem.
Őszintén és nyíltan kommunikálunk olvasóink felé tehát ne tartsd magadban a véleményed!
Kollégáink 24 órán belül felveszik Veled a megadott elérhetőségeid egyikén a kapcsolatot. Addig is nézz szét új tesztjeink között.