Bemutatkoznak szakértő Tesztevőink - Tesztevők

Bemutatkoznak szakértő Tesztevőink

Tesztevők
Nos, hogy kik azok, akik elsők között megtiszteltek minket írásukkal? Mai cikkünkben bemutatkoznak Nektek egy interjú keretében!

Hamarosan debütál első cikkével a Tesztevők Professional, a Tesztevők közösség új, szakmai gárdája, mely arra hivatott, hogy profi, vendéglátásban jártas szakemberek étteremtesztjeit tárjuk közönségünk elé! Nos, hogy kik azok, akik elsők között megtiszteltek minket írásukkal? Mai cikkünkben bemutatkoznak Nektek egy interjú keretében!

Tarjányi Zsolt

Kérlek mutatkozz be néhány mondatban!
Tarjányi Zsoltnak hívnak, több mint 20 éve dolgozom a vendéglátásban! Bártenderként kezdtem majd bár managerként dolgoztam, jelenleg étteremvezetőként dolgozom! Célkitűzésem volt, hogy lehetőleg csak top gasztro helyeken dolgozzak, fontosnak tartottam tapasztalat szerzés céljából! Shiraz, Bambara, Costes, Fáma, Sociéte Budapest majd Zen Garden Resort Zánka. Évekig voltam Bartender oktató és egy Prosecco magyarországi márkanagykövete, közben TV szerepléseket vállaltam mint báros és intenzíven részt vettem koktélversenyeken a Magyar Bartender Szövetség jóvoltából, aminek a későbbiekben az elnökségi tagja lettem!

Mikor döntöttél úgy, hogy a vendéglátás lesz a hivatásod?
Ez az első naptól, nem volt kérdés még 2001-ben.

Jelenleg mivel foglalkozol pontosan?

Étteremvezetőként és event koordinátorként dolgozom.

Számodra mi okozza a legnagyobb örömet a munkád során?
Az elégedettség a vendégek arcán.

Mi az, amitől számodra színvonalassá válik egy vendéglátóhely?
Letisztult, átlátható menü, felkészült és nem túlterhelt staff. Ha ez megvan, akár lehet kevésbé jó is a vacsora.

Milyen szempontok szerint szoktál értékelni egy számodra új éttermet/bárt?

Szortiment ital és étlapon, tisztaság, vendéggel való kommunikáció.

Hol képzeled el magad az elkövetkezendő években?

Mindenképp vendéglátásban, de leginkább már operatív feladatok elvégzésében.

Morafcsik Péter

Morafcsik Péter vagyok a Bols Mixer Akadémia és a Ginshop tulajdonosa. 52 éves vagyok és közel 30 éve a vendéglátásban tevékenykedem.

A vendéglátás alapjait a Gundel iskolában sajátítottam el és az első munkahelyem mint tanuló pincérfiú a Marriot hotel volt.

Jelenleg több érdekeltségem is van ami szorosan kötődi a vendéglátáshoz. A Bols Mixer Akadémiát vezetem 2003 óta ahol ma már nem csak bártendereket hanem baristákat és pincéreket is oktatunk. Ezen kívül a kereskedelemben is tevékenykedem hiszen 2005 ben nyitottam meg a Bálnával szemben a Koktélboltot ahol a bártendereknek kínálunk különböző báreszközöket és koktél alapanyagokat. Tavaly előtt bővítettük a ginshop al és arra büszke vagyok, hogy ma már legalább 700 fajta gin és több mint 100 fajta kézműves tonikot is forgalmazunk.

De gyártással is foglalkozom a Horeca szektornak  gyártunk limonádé, koktél szirupokat és püréket, illetve különböző gin tonik fűszereket, és hogy nyáron se unatkozzak, siófokon üzemeltetünk egy pizzériát. Szerteágazó a vállalkozásom amihez fontosak a kulcs pozíciók és a megfelelő staff. Szerencsésnek érzem magam mert hatékony és lojális kollégáim vannak akik nélkül nem tudna a vállalkozásom működni. De a legtöbbet a feleségem segít, gyakorlatilag ő az én pozitív kisugárzásom.

A munkám során a kihívások leküzdése és a megvalósítás egy életképes brand felépítése jelenti az örömet az üzemeltetés viszont már fáraszt azt már a kollégáimra bízom.

Egy vendéglátóhely színvonala több tényezőtől függ. Talán a legfontosabb a szerviz és az ételek, italok minősége de a hangulat, atmoszféra is legalább annyira fontos mint, hogy a végén finom legyen a kávé. Bármelyik része silány az egész élményt el tudja rontani. Hiszen étterembe nem csak azért járunk, mert enni szeretnénk, hanem az élményt keressük.

Az értékelés már a bejáratnál elkezdődik, hogy fogadnak milyen az első benyomás az érkezéskor. Fontos a pincér és a személyzet hozzá állása és professzionalitása ami sajnos ma már egyre rosszabb a munkaerő hiánynak köszönhetően.

Az elkövetkezendő években is a vendéglátásban, kereskedelemben, képzelem el magam csak kicsit a tempón lassítanék, több feladatot és felelősséget adnék a gyerekeimnek hiszen a lányommal és a fiammal is együtt dolgozunk és talán végre meg tudnám valósítani egy régi álmom, hogy az év hidegebb részét egy meleg tengerparton töltsem.

 

Minden bejegyzés a szerző saját független véleménye és értékelése, a Tesztevőket jogi felelősség nem terheli.
LÉGY EGY PROFI CSAPAT TAGJA,

JELENTKEZZ
TE IS TESZTEVŐNEK!

Ha szeretnél te is kipróbálni új helyeket, vagy vérbeli profiként rengeteg megosztandó kedvenced van, csatlakozz csapatunkhoz és legyél te is tesztevő.

Készen állsz, hogy elárulj pár részletet magadról?

Tesztevők Jelentkezz Kép

Tedd meg az első lépést

A fiatal, lendületes titánok, akik mindent felkutatnak, hogy senkinek se kelljen a legelejéről kezdeni. Csapatunk csak az ételek iránt érzett rajongásával kapcsolódik bármely helyhez, termékhez, így biztos lehetsz, hogy mindenkit pártatlanul ítélünk meg és alaposan “átrágjuk” magunkat a részleteken.

Fontos szempont a kiválasztásnál, hogy képes legyél olvasmányosan megfogalmazni a tapasztalatot és készíteni egy szép képet a poszthoz. Csak ne feledd: előbb a fotó, aztán az élmény, végül az írás! Legalábbis szerintünk így jön ki a legszebb eredmény. :)

Ha írsz nekünk, meg fogunk kérni egy próba tesztre. Célunk, hogy a beérkezett anyaggal előszűrjük, hogy kivel szeretnénk hosszútávon együtt dolgozni. Nincsen nehéz dolgod, mert egyrészt vajszívünk van, másrészt ha amúgy is szeretsz kipróbálni/bemutatni helyeket, 1-2 nap alatt elkészülhet a mű. Ne aggódj, nem fogjuk a beleegyezésed nélkül felhasználni az írást, ha beleszeretünk, úgyis átadjuk neked a lehetőséget.

Közösségünk fontos teszt szempontjai közé tartozik a kiszolgálás/kiszállítás gyorsasága, személyzet kedvessége, tálalás, ízélmény és az ár-érték arány. Kérünk jelöld meg, hogy az étel milyen csoportba tartozik (laktózmentes, vegetáriánus, gluténmentes, stb.) és ne feledd el megadni a hely és a kipróbált étel nevét sem.

Őszintén és nyíltan kommunikálunk olvasóink felé tehát ne tartsd magadban a véleményed!

    * Kötelezően kitöltendő mező
    Thank you image

    Köszönjük az üzenetedet!

    Kollégáink 24 órán belül felveszik Veled a megadott elérhetőségeid egyikén a kapcsolatot. Addig is nézz szét új tesztjeink között.

    Newsletter icon

    HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

    Szeretnéd, ha mostantól csupán annyi dolgod lenne, hogy megnyisd otthon hírlevelünket és gyorsan átfusd az újdonságokat?

    Mi ígérjük, hogy csakis ínycsiklandozó egészséges eledelekkel és tippekkel zargatunk, hogy szélesítsd a repetoárt házhoz rendeléskor, baráti összejövetelekhez és amikor SOS kellene valami finom falat.

    Nagyon örülnénk, ha hasznos tanácsaink eljutnának minél több egészséges életmód iránt elkötelezett emberhez.

    Feltételek *